SG.hu·

Mégsem lesz nyáron Star Trek 2?

Már csak alig egy év van a Star Trek második részének tervezett bemutatójáig, de egyelőre még nem tudni, hogy mikor kezdődhet a forgatás. Ennek az az oka, hogy a szkript még nem végleges, sőt, a rendező személye sem.

A Deadline értesülései szerint egyre nagyobb az esélye annak, hogy a Paramount stúdió nem tudja a kiírt premierdátumra elkészíteni az új Star Trek-mozfilmet. A Paramount ugyan ezt nem erősítette meg, de, ha azt nézzük, hogy a Star Trek 2-t a tervek szerint 2012. június 29-én mutatnék be, akkor nagyon intenzív forgatásra lesz szükség, hiszen már csak 13 hónap van a kiírt dátumig és egyelőre csak egy 70 oldalas szkriptkivonat van meg a filmből, melyet Roberto Orci és Alex Kurtzman akkor fog kiegészíteni és befejezni, ha J.J. Abrams véglegesíti rendezési szándékát és rábólint a történetre.

A késlekedés azt jelentheti, hogy az új Star Trek-filmre jó esetben 2012. novemberéig kell várni, rosszabb esetben pedig akár 2013. nyaráig. A forgatás kezdése egyébként a színészeken is múlik, hiszen a Kirköt alakító Chris Pine például a tervezett új Jack Ryan-filmnek is a főhőse lesz, bár a tervek szerint előbb a Star Trek 2-t forgatná le. Azonban a Jack Ryan-rebootnak nemsokára elkészül a végső szkriptje, így lehet, hogy előrébb kerülhet a táncrendben.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© szmöre2011. 06. 04.. 00:44||#16
Szerintem teljesen emesztheto kategoria a film, kicsit modernizaltak ami nem feltetlenul baj.
© Csakezmaradt2011. 05. 30.. 10:29||#15
"Mégsem lesz nyáron Star Trek 2?"
Bírom a hülye címeidet. 😄 Erre mindenki azt hinné, hogy idén... <#mf1>
© Csakezmaradt2011. 05. 30.. 10:27||#14
1; Viktor... Az Star Trek 12... 😄
2; Miért az Enterprise NX-01 van képnek, mikor kicsit korábban volt. 😛
3; Úgy elcseszték a Star Trek 11-et, hogy az nem igaz!
4; Folytassák a Star Trek: Enterprise-t! Még legalább 4 évaddal!<#eplus2><#eplus2><#eplus2><#eplus2><#eplus2><#eplus2><#eplus2><#eplus2><#eplus2><#eplus2>
© wraithLord2011. 05. 27.. 17:28||#13
"Én minden új Star Trek filmnek vagy sorozatnak örülök..."
De ez nem 'új', hanem reboot. Elölrõl kezdték az egészet. Ez az, ami legjobban idegesít. Meg az, hogy az elsõ (reboot) rész hülyeség, és valószínûleg a többi is az lesz.
Nem hiszem, hogy eljutnak idõben odáig, mint amikor a Star Trek: Nemesis játszódik. Csak, ha odaugranak.
Talán egy sorozat jó lenne, de ki kíváncsi már megint arra, hogy mi történt 100 évvel azelõtt a csillagidõ elõtt, ahol az eredeti Star Treket elkaszálták? Engem nem. Pláne, ha olyan lesz, mint manapság a sci-fi-nek csúfolt alkotások szoktak lenni.
Igaz, a Vulkán megsemmisült...

(Archerék más tészta, mert azt az évszázadot azelõtt még nem mutatták be.)
© Narxis2011. 05. 27.. 12:40||#12
Én minden új Star Trek filmnek vagy sorozatnak örülök, sajnos jó pár éve már eléggé mostohán kezelik ezt a témát, pedig rengeteg potenciál van benne.

A Star Trek az elmúlt 40 évben mindig fejlõdött, annak idején a TOS és az Új nemzedékek után furán tekintettek a DS9-ra mert az helyhez volt kötve, egy ûrállomáson játszódott, hõbörögtek a fanok, hogy hogyan lesz így felfedezés, mégis hatalmas siker lett.

Ma már sokan a TOS-ra tekintenek furán mert nem olyan pörgõs, "akciódús" mint a mai filmek vagy sorozatok, így lesz ez az új filmekkel is. Muszáj bevonni egy szélesebb közönséget mert õk adják a profit nagyobbik részét.
© Kferro2011. 05. 27.. 07:47||#11
Jómagam nem vagyok odaáig a Star Trekért, én világéletemben SW fan voltam. Láttam a régi mozifilmeket, a sorozatokból is jó pár részt, de valahogy nem fogott meg.
Viszont ez az új Star Trek film nagyon tetszett. Eddig már kétszer láttam, s gyanítom, hogy még párszor meg fogom nézni.
© Reg52011. 05. 26.. 23:00||#10
De az már nem Star Trek lesz. Bár mindegy, amíg van belõle pénz addig kit izgat, nem?
© mukievil2011. 05. 26.. 20:52||#9
Inkább újrairták a történelmet, hogy újra kijöhessen remlélhetõleg 4-5 160 részes sorozat és még 9 film 😄!
© wraithLord2011. 05. 26.. 20:05||#8
Hát, már 29 éve van Star Trek 2, kicsit le van maradva az SG.hu. <#hehe>

Az elsõ rész mai "sci-fi"-nek jó, de semmi Star Trek nincs benne (szerintem). Mondhatnám azt is, hogy "gagyé", de egyrészt nem tudom, hogy mit jelent; másrészt talán kicsit túlzás. Inkább a "mérsékelten agyatlan" jelzõ a megfelelõ rá.

Mint Star Trek rajongó, pedig egyenesen tiltakozom a Vulkán kiiktatása ellen. 😄 És az ellen is, hogy lenullázták az egész univerzumot... Kivéve Archeréket.
© COOLancs2011. 05. 26.. 19:46||#7
gagyé<#banplz><#mf2><#taps>