Szekeres Viktor

Amerika már nem dől be a Karib-tenger kalózainak

Nemzetközileg minden eddigi rekordot megdöntött a Karib-tenger kalózainak negyedik része, azonban Amerika már régóta átlát a szitán, ott Johnny Depp filmjének szereplése az elvárások alatt maradt.

Hiába várt a Disney legalább 100 milliós bevételt A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken (Pirates of the Caribbean: On Stranger Tides) premierjének hétvégéjére, a kalandfilm-sorozat közönsége tovább apadt. A második rész 136 és a harmadik rész 115 milliós nyitányát (ezen adatok az infláció hatását is számolva ma már 161 és 136 millió dollárral lennének egyenértékűek) követően az új film "mindössze" 90 millió dollárt hozott az első becslések szerint - ráadásul mindezt jóval magasabb, 3D-s jegyárak mellett.


Persze ez is elegendő volt a hétvége legnézettebb filmje címének megszerzéséhez, sőt, a film az idei év legjobb kezdése címet is megszerezte egy időre, de a Disney berkeiben minden bizonnyal nem nyitnak pezsgőket, hiszen a Halálos iramban-sorozat ötödik részére többen váltottak jegyet, mint a 250 millió dollárba kerülő kalózos filmre, melyhez nemzetközileg még 170 millió dolláros marketingköltség is dukál.

Érdekességként meg lehet említeni, hogy a Walt Disney Pictures felmérései szerint a közönség 54% férfiakból állt, s hogy a 25 éven felüliek is 54%-t alkották a nézőknek. Ha kisebb korcsoportokra bontjuk a filmre beülőket, azt állapíthatjuk meg, hogy az legjobban a 26-34 éveseket érdekelte, ők 24%-át reprezentálták a nézőknek, míg a 18-25 évesek 22%-át.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kalapos01 #10
    Nem értem, mit kell fikázni az idei filmtermést. Vagy azért nem nagy dicsőség az első háromba kerülni, mert csak három filmet láttál?
  • tteron #9
    No már megint a Jó Magyar Fikagyár. Szerintem pedig a 4 rész közül az első és ez az utóbbi legszorakoztatób. Remek színészi játékokkal. Ez egy "hagyományos" kalandfilm annak erényeivel és hátrányával (ami azért nem túl sok van mostanában). Szereplő központú a film tehát ha figyelsz akkor rengeteg finomság van benne. Persze ez sokkal megerőltetőbb, mint ha percenként robbantgatnak. Bár azért van benne akció is rendesen. De az valóban igaz, hogy nincsen benne rengeteg mellékszál hanem nyílegyenesen halad a történet. Az idei filmtermésből ott van jelenleg az első 3-ban (bár lehet hogy azért ez nem olyan nagy dicsőség:). DE egyáltalán nem rossz!!!
  • immovable #8
    +1
  • Hans von Luck #7
    A 3-ik szerintem is gagyi lett...a 4-ik meg már nem érdekel...
  • Reg5 #6
    Akkor olyan lehet, mint a 2. rész.
  • kalapos01 #4
    Más megoldást el sem tudsz képzelni?
  • FefeeX #3
    Kifejezetten unalmas volt, gyakorlatilag a 2 óra alatt szinte nem történt semmi, vontatott történet, ráadásul konvertek közül is a leggagyibb null háromdés vacak.
    Mostanában nem bántam meg ennyire egyik mozifilmet sem, pedig kb hetente járok moziba. Utoljára a Titánok Harca 3D okozott hasonló mértékű csalódást.
  • Sir Quno Jedi #1
    Már az előző rész is a nézhetetlenség határát súrolta, de alulról ám! Ezt meg mivel 3D-s, moziban már tuti nem nézném meg.