Szekeres Viktor

Végre láthatjuk az Álomháború hosszabb, korhatáros verzióját

Aki szerint rövid és vérmentes volt Zack Snyder film, az Álomháború, az nemsokára megnézheti a hosszabb és durvább változatot. A rendező pedig addig is Superman visszatérését készíti elő.

Zack Synder, aki korábban olyan sikeresnek mondható adaptációkat és feldolgozásokat készített, mint A holtak hajnala, a 300, Az őrzők legendája és a Watchmen - Az őrzők, idén megpróbálkozott saját kútfőből filmmel előrukkolni. Azonban hiába van a rendezőnek jelentős rajongóbázisa, az Álomháború elég nagy bukás lett, a 100 millió dollárhoz közelítő büdzsével rendelkező fantáziafilm mindössze 36 millióra volt jó Amerikában, de a nemzetközi 53 milliós bevétel sem túl erős. Emellett sajnos a kritikák és nézői reakciók is meglehetősen lesújtóan vélekedtek a végeredményről, amit remekül mutat, hogy az amerikai összbevétel több mint fele a premier első napján képződött.

Ha valaki azonban úgy gondolta, hogy nem volt teljes a mozis élménye, az örülhet, mert a nyáron lakossági forgalmazásban is megjelenő film BluRay-változatán is szerepelni fog egy 18 perccel bővített változat. Ennek az a különlegessége, hogy így már R-es korhatár-besorolást kapott a film, szemben a mozis PG13-mal. Az Álomháború BD- és DVD-kiadására egyébként a szokásos extrák mellett előzményül szolgáló animációs filmek is felkerülnek.


Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • nonkeat #10
    Az egyik legjobb mozis élményem volt. Minden benne volt amire vágytam. Több ilyen film kellene, ami előhozza az emberből az olyan érzéseket, mint amilyen az, amikor kijutsz sok év után egy városszéli dombra, és végre teljes torokból ordíthatod el minden fájdalmadat a világba.
    Na ez a film egy hatalmas üvöltés volt, amit kevesen hallottak meg.
  • Stranger666 #9
    Erre kiváncsi vagyok. Az olyan emberre is aki kimegy egy moziból mielőtt vége a filmnek... még a pirahna3d-ről se mentem volna ki...
  • Axlkenobi #8
    Nekem is tetszett a film, jó hír, hogy lesz rendezői változat. Remélem, hogy azért nem csak az akciókat bővítik, hanem főleg a karakterek, az elmegyógyintézetes/bordélyházas jelenetek kapnak majd több játékidőt.
  • Sliderx #7
    Muhahahahaaa
    Szerintem az a rakás szar egy egy filmet csak beszívva tud végignézni.
  • Wittgen #6
    Oltári jó film volt. Látványban, zenében, aki szerint meg nincs sztorija, az elég iq-szegény lehet. Oltári jó volt, csak megfelelően kell kezelni a dolgokat :-)
  • Cucmey #5
    Ez egy isteni film volt. Alig várom már hogy kijöjjön blurayen. :)
  • skodatuning #4
    Miért a legszarabb moziban néztétek?
  • Chaosman88 #3
    életem egy legszarabb moziban nézett filmje volt. 20% lépett le idő előtt :D
  • pokolfiu #2
    érdekes? :D beszívva lehet az.... józanul egy rakás szar....
  • Sliderx #1
    Érdekes egy film az biztos.