Szekeres Viktor

Menő rendező készítheti a Hegylakó feldolgozását

A Halálos iramban-sorozat jelenlegi, valamint a Terminátor-sorozat jövőbeni rendezője készítheti el a Summit Entertainment Hegylakó-újragondolását. A szereposztást követően még idén elkezdődhet a forgatás.

A Summit Entertainment és RCR Media Group ma jelentette be, hogy társulnak, s utóbbi cég is beszáll az új Hegylakó-mozifilm elkészítésébe, így már biztosra vehető, hogy újabb taggal bővül a Highlander-franchise. A tervek szerint a készítendő epikus kalandfilmet nem csak Amerikára fogják szabni, hanem a globális közönséget veszik vele célba.


A Hegylakó újragondolását a Halálos iram és a Halálos iramban: Ötödik sebesség rendezője, Justin Lin fogja készíteni, akit egyébként a Terminátor folytatásának dirigálására is kinéztek már. A forgatókönyv Art Marcum és Matt Holloway műve lesz, remélhetőleg ez már meg fogja üti a mércét, hiszen a Summit Entertainment 2008-ban vásárolta meg a Hegylakó-jogokat, már többször is nekifutottak a film elkészítésének.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • adampierson #10
    Csinálhatnának egy Crossovert, ahol a halhatatlanok kinyírják a vámpírokat. Ha csak azok néznék meg, akik utálják bamba Edward kalandjait, máris megérné az árát :)
  • Mister #9
    jaja, az lesz, csillogó halhatatlanokkal
  • Wittgen #8
    Nem ez a Summit gyártotta a Twilight-ot is? Kezdek félni, hogy egy emós, b*zis, nyálas sztorit kapunk a végén félmeztelen csicskákkal a szerepben.
  • adampierson #7
    Éppen ideje lenne alkotni valamit a témában... Csak rajta. Amúgy Jane-től mentsen meg a Jedik istene. Node, Jackie Chan is kezdi felfuttatni a fiát, körül kéne nézni, Lamberték háza táján, hátha akad jó képességű színész kölök :)
  • cstommy #6
    Echart még elmegy, de Jane-nek nagyon nem állna jól ez a szerep.
    kalapos01: te meg csak ne jártasd a pofád, mégis hányéves vagy? Láttál már olyan filmet ami 2000-elött készült? Mert a kommentedből itélve egy klasszikust sem láttál.
  • pokolfiu #5
    egyértelműen aaron eckhart, vagy tom jane a befutó, ha hasonló karakterű embert keresnek lambert helyére...
  • avman #4
    nahát ez is úgy kellett, mint egy falat kenyér...
    node sebaj, ahogy a kollega írta, ha elviszik a középkoros téma felé, akkor még jól is elsülhet, de legalábbis másként.
  • kalapos01 #3
    Neked még kommentre sincs fantáziád, csak hajtogatod, amit a birkák. Egyébként meg gondold végig, hogy melyik három filmet láttad utoljára és csak azután ugass, hogy azokat nézted és nem a mostani tényleg ötletes filmeket, amiket még adnak a mozik.
  • xido #2
    1,Ha feldolgozás,nehéz lesz Connor-kén Lamberthez méltó utódot találni,nem beszélve Connery-ről:)
    2,Ha bátrak lennének-és én kíváncsi lennék rá-,akkor megcsinálhatnák a sötét középkort rendesen,nem a modern világbeli "utolsó" párbajt,hanem mivel telt a közbülső 4-500 évük...némileg fantasy-s stílusban...nemcsak flashback-ek szintjén..
  • Nailyenugysincs #1
    Éljenek az új 5letek.