Szekeres Viktor

Véres plakátot kapott az új Conan

A Conan, a barbár eddigi előzetesei sem vicceltek, s a plakát grafikusai sem fogták vissza magukat. Az eddigi képek alapján úgy tűnik, hogy a film rá fog szolgálni az R-es korhatár-besorolásra.

Pár napja írtuk meg, hogy a Conan megkapta a szóbajövők közül a legszigorúbb korhatár-besorolást, az R-eset, aminél szigorúbbat csak a pornográf alkotások szoktak kapni Amerikában, s a nemrég megjelent plakát is arra utal, hogy az alkotók nem fogják vissza magukat testnedvek tekintetében, fröccsenni fog minden, amit elvárnak a rajongók.

A Conan, a barbár (Conan The Barbarian) tavaly nyáron készült el Bulgáriában A Baywatch: Hawaii szépfiújával, Jason Momoával a főszerepben. Marcus Nispel, a rendező már eleve úgy forgatta a filmet, hogy tisztában volt azzal, hogy a Lionsgate stúdió 3D-ssé fogja konvertálni, így a néző szabadon választhat, hogy milyen verzióban akarja majd megtekinteni a mozikban. Az amerikaiaknak már csak augusztus 19-ig kell várniuk az új Conan premierjéig, nálunk azonban még mindig nem tudni, hogy nyáron vagy csak ősszel kerül bemutatásra a kalandfilm.


Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Garou #6
    Igen, pontosan, csak ot kellett volna felkerni, es megvarni, amig lejar a mandatuma. Nem baj, most ez is jo lesz, mondjuk ket honapig meg emlkezni is fogsz ra, mint pl a Titanok Harca filmre, aztan annyi. Az antiszinesz Conan filmjei meg klasszikusok...
  • kalapos01 #5
    Egy öregember antiszínészt, aki egyébként is politikus volt még akkor? Még csak az kellett volna, nem tök.
  • Garou #4
    Meg mindig az a velemenyem (nem csak nekem), hogy ha a producereknek lett volna toke, akkor Arniet leszerzodtettek volna a 3-ik reszhez. Meg is lenne a trilogia, es megnezhetnenk, ahogy az oreg barbar kiraly meg egyszer harcba megy. Clint Mansell irt volna hozza zenet mondjuk. Rendezonek meg Guillermo del Toro. Na mindegy, biztos ez is klasszikussa nemesedik majd az evek soran...
  • koschwarz #3
    "ezek ellenére a conan figurát"...
  • koschwarz #2
    rohadt jó plakát.

    ahogy kinéz rajta ez a színész, a végén még elhiszem, hogy akár jó is lehet majd a film.

    ha nagyon őszinte akarok lenni, szerintem egyik eredeti conan film sem volt jó. az elsőt oliver stone rendezte, és látszik is rajta (egyszerűen ilyen film nem neki való: sose felejtem el a "gondolkodó barbár" jelenetet, broáf). a második film meg egy szimpla, kicsit már gagyi fantasy.

    ezek ellenére, hogy a conan figurát mintha kifejezetten svarcira szabták volna.
  • Nailyenugysincs #1
    Inkább azt kellett volna mondani róla hogy a Csillagkapu keménylegényével mert az még is csak jobb ha egy ilyen filmről beszél.Ja és Csillagkapu RIP:'(:'(:'(