Szekeres Viktor

A Thor a 18 éven aluliaknak való film

Ugyan a kritikák és a nézői vélemények alapján a Thorból nem lett Vasemberhez hasonló kedvenc, de a film kifejezetten jó visszajelzéseket kap, főleg a 18 éven aluli nézőktől.

Ahogy az várható volt, meglehetősen sokan voltak kíváncsiak Amerikában a Thor című szuperhősös képregény-adaptációra. Az első becslések szerint a film 25,5 millió dollár bevételt termelt bemutatójának első napján, pénteken, amivel nagyjából 65 millió dolláros nyitóhétvégére számíthat Kenneth Brannagh filmje. Ezzel, hasonlóan a legtöbb országhoz, Amerikában is alulmaradt a film a Halálos iramban-sorozat ötödik részével szemben.

A közönség kor szerinti megoszlásáról egyelőre még nincs hír, de az előzetes exit pollok alapján és a papírforma szerint a film leginkább a fiataloknak jött be, hiszen a 18 éven aluliaktól átlagosan "A" osztályzatot kapott, ami nagyjából a hazai 5-ös érdemjegynek felel meg. A közönség egészét tekintve már közel sem ennyire jó a Thor megítélése, így már csak B+ volt a film jussa, ami, ha létezne ilyen, a 4-es fölével lenne egyenértékű. A kritikusok a nézőkhöz hasonló véleménnyel voltak a filmről, hiszen a RottenTomatoes kritikaösszesítő oldalon jelenleg 79%-on áll a film, 151 pozitív és 40 negatív kritikával.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Axlkenobi #5
    Nincs is azzal semmi baj, mindenki azt szeret amit csak akar. Nekem személy szerint nagyon unalmas filmek voltak, nem tudtak lekötni. A Thor viszont roppant szórakoztató film volt számomra.

    Lélekben gyereknek maradni meg király dolog, nálam is megvan ez. :-DDD
  • FefeeX #4
    Én mondjuk nagyon szeretem a Vasembereket, gyakorlatilag nálam No.1. képregényfilmek... :) De hiába, lélekben örökre gyerek maradok már :P
  • armageddon666 #3
    Csak a trailert láttam, és a képregényeket nem ismerem, de nem valami fejlett humanoid űrlényekről van szó? :D
  • Axlkenobi #2
    Hát a Thorból nem is lehetne "realisztikus" filmet csinálni, mégiscsak egy északi isten a sztori főhőse.

    Ráadásul a 28 évemmel nekem sokkal jobban tetszett, mint a szerintem erőltetett Vasember-filmek.
  • FefeeX #1
    Nekem és a haveromnak is kifejezetten tetszett a film, 27 évesen, de azt azért hozzátenném, hogy kicsit tényleg a mese felé ment a többi mostanában futó, "komolyabb" szuperhősös filmekkel ellentétben - gyerek lelkület nem árt mellé :)