SG.hu·
Norvég erdő
Murakami Haruki azonos című regényéből készült film, mely bebizonyítja, hogy egy belső gondolatokkal teli könyvet sem lehetetlen nagyvászonra adaptálni.
Harukival szinte minden olvasni szerető magyar találkozhatott már, hiszen a kortárs japán irodalom és vele együtt a világirodalom egyik tehetségének számít, szinte nincs olyan év, hogy fel ne merülne a neve az esélyes irodalmi Nobel-díjasok között. Japánban komoly rajongótábora van, s a Geopen kiadó jóvoltából már idehaza is sokan szeretik. A rengeteg díj és elismerés után már egy ideje benne volt a levegőben, hogy vászonra kerül egy könyve.
Először is fontos tisztázni, hogy Haruki azért regényeket ír, mert a szövege ott működik. Nem véletlenül nem vers, vagy drámaíró, ezek a szövegek csak ebben a térben léteznek. Kötetei tele vannak belső érzésekkel, gondolatokkal, ki nem mondott szavakkal. A szereplők szavai patikamérlegen egyensúlyoznak a kimondottság és elhallgatás között, a belső monológok, érzetek, hangulatok hatalmas szerephez jutnak. De hogy lesz egy ennyire a gondolatokra épülő regényből jó film?
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
Alapjáraton a regény interpretációkkal két dolgot lehet tenni: vagy megpróbálja a rendező az érzést, a regény hangulatát filmmé transzformálni, vagy a szöveget felhasználva valami olyasmit csinál, mint az eredeti volt. Természetesen teljes átjárás nincs. A rendező (Anh Hung Tran) inkább az előbbit tűzte ki céljául, s próbálkozása egészen jól is sikerült.
1969-ben vagyunk, Tokióban. A diáklázadások közepette Toru Vatanabe (Kenichi Matsuyama) egy középszerű magánegyetem drámatörténet szakos hallgatója. Gyerekkori barátja, Kizuki (Kengo Kôra) öngyilkossága után azonban megváltozik addigi nyugodt élete. Kizuki volt barátnője, Naoko, szerelme halálának feldolgozhatatlansága során elzárkózik a világtól, és egy Isten háta mögötti szanatóriumban próbál kigyógyulni sebeiből. Toru eközben beleszeret és összejön a magányba zárkózó Naokóval, de megkörnyékezi egy másik lány is: Midori, aki Naoko ellentéteként élettel teli, viszont a sors által nem kímélt teremtés. Ezen a szerelmi háromszögön keresztül bontakozódnak ki azok a kérdések, amik Toru világát mozgatják. Fiatalság, hűség, szerelem, halál és szexualitás - ezek azok a legfőbb motívumok amik körül Toru élete forog.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
A karakterek komolysága végig fenntartja a feszültséget. A kevés, jól elhelyezett, néha kínos párbeszédet folyamatosan ellenpontozza a kép, illetve hang gazdagsága. A regény adaptálhatatlanságát a rendező minden filmes eszköz bevetésével igyekszik feloldani. Bár a Haruki szöveg tömve van jazzel, illetve a 1960-as és '70-es évek zenéjével, nagyon sok klasszikus hangszerelésű modern, kortárs elem igyekszik a hangulatot megragadni. Jonny Greenwood zeneszerző kitett magáért. A film címét adó Beatles dal (Norvegian Wood) mellett a többi zene is szerves elemként pörgeti a nem könnyű cselekményt, de éles vágások jelzik folyamatosan a csend erejét. Javarészében inkább ez dominál; néha akkora feszült csöndek vannak, hogy szinte kínos megzavarni a szomszéd moziteremből áthallatszó robbanások hangját zacskóval, rágással vagy akár egy lélegzetvétellel.
Mint minden művészfilm - vagy művészfilmre hajazó alkotás -, ez is nagyon sok erős képet használ. Szuperközelik érzékeltetik a szereplők gondolatát, az arcon fellelhető legapróbb változások erejét. Ez annyira jól sikerült, hogy egy kedves kolléga meg is jegyezte, hogy bár számára az ázsiai emberek megkülönböztethetetlenek, ebben a filmben a szeplők és anyajegyek elhelyezkedéséből már tudni lehet, hogy ki kicsoda. Ellenpontozva a közelieket rengeteg hiper plán is helyet kap. A szereplők ilyenkor szinte elvesznek az amúgy BBC természetfilmeket megszégyenítően gyönyörű tájban. Keresni kell őket; jellegzetesen a sarkokban, az ereszkedő kamerával harcolva igyekeznek visszamászni a látszószögbe. Harcuk egymásért, a szerelemért, sőt néha magáért a saját életükért ezen a két képi síkon érződik a legerősebben.
A képekért akár még a szöveget is felülírja a rendezői utasítás. A ruhák színei rendre ellentétei a szövegben szereplő színeknek, például a regényben vidámságot hozó sárga nárcisz helyett is inkább kékes-lilás mezei virág kerül Midori rögtönzött pohárvázájába. Ahol Haruki oldja a feszültséget, oda biztosan bekerült egy szürke esőzés. Talán pont ez teszi még komorabbá a szereplők kilátástalanságát, küzdelmüket a meg nem kapott szeretetért, szerelemért.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
Nehéz eldönteni, hogy a film önmagában mennyire élvezhető. Rengeteg apró dolog nem érthető meg belőle, ez azonban természetes, minden rajongó ezt hánytorgatja fel egy kedvenc műve megfilmesítésekor. Összességében egy igazán jól felépített filmről van szó, ami azonban csak keveseknek fog tetszeni. Témája, képi világa, illetve "ázsiaisága" miatt ez borítékolható. (Bár ne lenne igazam!)
A filmes történelem dúskál a szerencsétlennél szerencsétlenebb adaptációkban. (Ékes példája a 2007-es Keira Knightley-vel felturbózott Selyem, ami a feszes regény után csak másfél órányi kínkeserves szenvedést hozott.) Ez a film azonban jó példa arra, hogy a feladat annyira nem lehetetlen; persze, sosem lesz ugyanolyan, de nem is szabad ezt elvárni. A film megáll a saját lábán, elviszi és végig fenntartja a feszültséget. A szereplők küzdelme érthetővé válik a figyelmes néző számára, de semmiképp sem könnyed délutáni élményt várjunk. Aki erre a filmre beül, annak tisztában kell lennie azzal, hogy mit vállal. Japán-mániások, Ázsia-rajongók előnyt élveznek.
"Amit én akarok, az egyszerű önzés. Tökéletes önzés. Például feléd fordulva csak annyit mondanék, epertortát akarok enni, mire te mindent félbehagyva elrohansz, hogy megvedd nekem. Kifulladva hazaérsz, és átnyújtod nekem, mire én csak annyit felelek, már nem is kívánom, elveszem tőled és kihajítom az ablakon. Ez az, amire vágyom.
- Azt hiszem, ennek semmi köze a szerelemhez - feleltem elképedve.
- De van. Csak te nem tudod - mondta Midori. - A lányoknak ez néha rettenetesen fontos.
- Kihajítani egy epertortát az ablakon?
- Pontosan. És azt szeretném, ha a fiúm ezt mondaná: Értem, Midori. Hibát követtem el. Tudhattam volna, hogy közben elmegy az étvágyad az epertortától. Olyan érzéketlen és idióta vagyok, mint egy rakás szamárszar. Mit kérsz inkább, csokoládéparfét, sajttortát?
- És utána mi történik?
- Akkor majd mind visszaadom neki a szerelmet, amit tőle kaptam.
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése
Harukival szinte minden olvasni szerető magyar találkozhatott már, hiszen a kortárs japán irodalom és vele együtt a világirodalom egyik tehetségének számít, szinte nincs olyan év, hogy fel ne merülne a neve az esélyes irodalmi Nobel-díjasok között. Japánban komoly rajongótábora van, s a Geopen kiadó jóvoltából már idehaza is sokan szeretik. A rengeteg díj és elismerés után már egy ideje benne volt a levegőben, hogy vászonra kerül egy könyve.
Először is fontos tisztázni, hogy Haruki azért regényeket ír, mert a szövege ott működik. Nem véletlenül nem vers, vagy drámaíró, ezek a szövegek csak ebben a térben léteznek. Kötetei tele vannak belső érzésekkel, gondolatokkal, ki nem mondott szavakkal. A szereplők szavai patikamérlegen egyensúlyoznak a kimondottság és elhallgatás között, a belső monológok, érzetek, hangulatok hatalmas szerephez jutnak. De hogy lesz egy ennyire a gondolatokra épülő regényből jó film?
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
Alapjáraton a regény interpretációkkal két dolgot lehet tenni: vagy megpróbálja a rendező az érzést, a regény hangulatát filmmé transzformálni, vagy a szöveget felhasználva valami olyasmit csinál, mint az eredeti volt. Természetesen teljes átjárás nincs. A rendező (Anh Hung Tran) inkább az előbbit tűzte ki céljául, s próbálkozása egészen jól is sikerült.
1969-ben vagyunk, Tokióban. A diáklázadások közepette Toru Vatanabe (Kenichi Matsuyama) egy középszerű magánegyetem drámatörténet szakos hallgatója. Gyerekkori barátja, Kizuki (Kengo Kôra) öngyilkossága után azonban megváltozik addigi nyugodt élete. Kizuki volt barátnője, Naoko, szerelme halálának feldolgozhatatlansága során elzárkózik a világtól, és egy Isten háta mögötti szanatóriumban próbál kigyógyulni sebeiből. Toru eközben beleszeret és összejön a magányba zárkózó Naokóval, de megkörnyékezi egy másik lány is: Midori, aki Naoko ellentéteként élettel teli, viszont a sors által nem kímélt teremtés. Ezen a szerelmi háromszögön keresztül bontakozódnak ki azok a kérdések, amik Toru világát mozgatják. Fiatalság, hűség, szerelem, halál és szexualitás - ezek azok a legfőbb motívumok amik körül Toru élete forog.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
A karakterek komolysága végig fenntartja a feszültséget. A kevés, jól elhelyezett, néha kínos párbeszédet folyamatosan ellenpontozza a kép, illetve hang gazdagsága. A regény adaptálhatatlanságát a rendező minden filmes eszköz bevetésével igyekszik feloldani. Bár a Haruki szöveg tömve van jazzel, illetve a 1960-as és '70-es évek zenéjével, nagyon sok klasszikus hangszerelésű modern, kortárs elem igyekszik a hangulatot megragadni. Jonny Greenwood zeneszerző kitett magáért. A film címét adó Beatles dal (Norvegian Wood) mellett a többi zene is szerves elemként pörgeti a nem könnyű cselekményt, de éles vágások jelzik folyamatosan a csend erejét. Javarészében inkább ez dominál; néha akkora feszült csöndek vannak, hogy szinte kínos megzavarni a szomszéd moziteremből áthallatszó robbanások hangját zacskóval, rágással vagy akár egy lélegzetvétellel.
Mint minden művészfilm - vagy művészfilmre hajazó alkotás -, ez is nagyon sok erős képet használ. Szuperközelik érzékeltetik a szereplők gondolatát, az arcon fellelhető legapróbb változások erejét. Ez annyira jól sikerült, hogy egy kedves kolléga meg is jegyezte, hogy bár számára az ázsiai emberek megkülönböztethetetlenek, ebben a filmben a szeplők és anyajegyek elhelyezkedéséből már tudni lehet, hogy ki kicsoda. Ellenpontozva a közelieket rengeteg hiper plán is helyet kap. A szereplők ilyenkor szinte elvesznek az amúgy BBC természetfilmeket megszégyenítően gyönyörű tájban. Keresni kell őket; jellegzetesen a sarkokban, az ereszkedő kamerával harcolva igyekeznek visszamászni a látszószögbe. Harcuk egymásért, a szerelemért, sőt néha magáért a saját életükért ezen a két képi síkon érződik a legerősebben.
A képekért akár még a szöveget is felülírja a rendezői utasítás. A ruhák színei rendre ellentétei a szövegben szereplő színeknek, például a regényben vidámságot hozó sárga nárcisz helyett is inkább kékes-lilás mezei virág kerül Midori rögtönzött pohárvázájába. Ahol Haruki oldja a feszültséget, oda biztosan bekerült egy szürke esőzés. Talán pont ez teszi még komorabbá a szereplők kilátástalanságát, küzdelmüket a meg nem kapott szeretetért, szerelemért.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
Nehéz eldönteni, hogy a film önmagában mennyire élvezhető. Rengeteg apró dolog nem érthető meg belőle, ez azonban természetes, minden rajongó ezt hánytorgatja fel egy kedvenc műve megfilmesítésekor. Összességében egy igazán jól felépített filmről van szó, ami azonban csak keveseknek fog tetszeni. Témája, képi világa, illetve "ázsiaisága" miatt ez borítékolható. (Bár ne lenne igazam!)
A filmes történelem dúskál a szerencsétlennél szerencsétlenebb adaptációkban. (Ékes példája a 2007-es Keira Knightley-vel felturbózott Selyem, ami a feszes regény után csak másfél órányi kínkeserves szenvedést hozott.) Ez a film azonban jó példa arra, hogy a feladat annyira nem lehetetlen; persze, sosem lesz ugyanolyan, de nem is szabad ezt elvárni. A film megáll a saját lábán, elviszi és végig fenntartja a feszültséget. A szereplők küzdelme érthetővé válik a figyelmes néző számára, de semmiképp sem könnyed délutáni élményt várjunk. Aki erre a filmre beül, annak tisztában kell lennie azzal, hogy mit vállal. Japán-mániások, Ázsia-rajongók előnyt élveznek.
"Amit én akarok, az egyszerű önzés. Tökéletes önzés. Például feléd fordulva csak annyit mondanék, epertortát akarok enni, mire te mindent félbehagyva elrohansz, hogy megvedd nekem. Kifulladva hazaérsz, és átnyújtod nekem, mire én csak annyit felelek, már nem is kívánom, elveszem tőled és kihajítom az ablakon. Ez az, amire vágyom.
- Azt hiszem, ennek semmi köze a szerelemhez - feleltem elképedve.
- De van. Csak te nem tudod - mondta Midori. - A lányoknak ez néha rettenetesen fontos.
- Kihajítani egy epertortát az ablakon?
- Pontosan. És azt szeretném, ha a fiúm ezt mondaná: Értem, Midori. Hibát követtem el. Tudhattam volna, hogy közben elmegy az étvágyad az epertortától. Olyan érzéketlen és idióta vagyok, mint egy rakás szamárszar. Mit kérsz inkább, csokoládéparfét, sajttortát?
- És utána mi történik?
- Akkor majd mind visszaadom neki a szerelmet, amit tőle kaptam.
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése
|
Norvég erdő színes, feliratos japán romantikus dráma, 133 perc, 2010 Rendező: Anh Hung Tran Forgatókönyvíró: Haruki Murakami, Anh Hung Tran Zeneszerző: Jonny Greenwood Operatőr: Pin Bing Lee Producer: Ogawa Shinji Matsuyama Kenichi (Toru Watanabe) Rinko Kikuchi (Naoko) Mizuhara Kiko (Midori) Tamayama Tetsuji (Nagasawa) Kengo Kora (Kizuki) Reika Kirishima (Reiko Ishida) Shigesato Itoi (drámatörténet tanár) Eriko Hatsune |
