Szekeres Viktor

A Jégkorszak készítőinek új filmje az új animációs király

A Rango és a Hopp után újabb animált főhőssel rendelkező film jutott fel a csúcsra Amerikában. A Rióról van szó, melyet pár nap múlva Magyarországon is meg lehet nézni - igény szerint 2D-ben vagy 3D-ben.

A Hopp és a Rango után az Amerikában pénteken bemutatott Rio című animációs film tovább folytatatta a műfaj képviselőinek tavaszi uralkodását. A különbség annyi, hogy a Hopp 37,5 és a Rango 38 milliós hétvégi nyitányát túlszárnyalva a Rio 40 millió dollár bevételt termelt péntektől vasárnapig, ami természetesen az amerikai mozis toplista első helyére elegendő volt.


Csak az első hétvége alapján tehát a Rio tűnik legerősebbnek a trióból, azonban, ha azt nézzük, hogy a 3826 moziban játszott Rio 2591 helyen 3D-ben is megtekinthető, máris kiderül, hogy a lenagyobb bevétele ellenére a Riót látták legkevesebben premierje alkalmából. A nálunk csütörtökön bemutatásra kerülő animációt egyébként úgy reklámozzák, hogy a Jégkorszak készítői hozták létre. (A Rio egyébként világviszonylatban is uralkodott hétvégén, köszönhetően annak, hogy egyszerre 92 országban mutatták be.)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!