Szekeres Viktor

A Transformers 3 utáni reboot Shia LaBeouf nélkül készülhet

Michael Bay jóformán bocsánatot kért a rajongóktól az elszúrt második Transformers-mozifilm miatt, s ígéri, hogy a harmadik résszel mindent helyre hozott. Célja, a sötétebb és felnőttesebb történet, megvalósult.

A Transformers: Dark of The Moon egyik sajtórendezvényén Michael Bay, a Transformers-sorozat rendezője a mondandóját azzal kezdte, amit már pár hete sem titkolt, azaz, hogy a második epizód bár hihetetlen sikeres lett, valóban nem lett tökéletes - még rendezésileg sem. Ennek a gigantikus nyomás, a szorító határidők voltak az okai, valamint az is, hogy a forgatókönyv megírásába az írósztrájk is bekavart. A nagyon gyorsan megírt szkripttel rendelkező Transformers 2-vel ellentétben a harmadik filmen Bay már két éve dolgozik, s feltett célja, hogy jóváteszi az előző részben elkövetett hibákat, hogy a méltóképpen búcsúzhasson a franchise-tól.

Ezúttal 8 hónapig készült a forgatókönyv, melynek munkálataiban az az Ehren Krueger is beszállt, aki a Sikoly 4 szkriptjét is kipofozta a stúdiója kérésének megfelelően. Bay elmondása szerint a Dark of The Moon jóval érettebb, felnőttesebb történettel fog rendelkezni, egyértelműen sötétebb tónusú lesz, mint a második rész, s a vége felé jóval érzelmesebb is. Ráadásul a nézők azt fogják érezni, hogy a tét is magasabb, hiszen a történet nem az egyiptomi piramisok között fog játszódni, hanem amerikai nagyvárosokban.

Bay megerősítette azt is, hogy a történet egyfajta lezárást tartalmazni fog, azonban hiszi, hogy rengeteg lehetőség adott marad ahhoz, hogy rebootolják a szériát. "Csak nem Shiával", tette hozzá mosolyogva, "Szegény ahogy öregszik, úgy lesz egyre zsémbesebb. Ha még egyszer valaki drótokon lógatja őt, akkor gonosz szörnyeteggé válik."

A sajtónak megmutatott 20 perces részlet alapján az újságírók egyetértettek abban, hogy Bay szintet lépett a Dark of The Moon-nal, mely elég könyörtelen lett.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #30
    kalapos, Nolan minden megváltoztatott a Burton/Schumacher féle batman univerzumhoz képest (és a rajzfilmekhez képest - Burton ellenben maradt a Martinson-féle gyermeteg világnál). Az nem reboot? Szerintem a hozzászólásokat is IQ teszthez kéne kötni. Lehet, akkor nem keltenéd is az indulatokat...
  • smaszi #29
    Részemről: Nincs benne Megan Fox? Csak jó lehet...
  • kalapos01 #28
    Mikor volt neked a Batmanben mindig reboot? Jó, bizonyos dolgokat megvéltoztattak, de reboot nem volt. James Bondnál most tényleg volt.
  • avman #27
    igen, mert pl. a batman saga-t minde főszereplőnél rebootolták... meg a james bondot is. gondókoggyá' mielőt idehánysz valami sületlenséget megen.
  • m minnifield #26
    tehát akinek egy szar film nem tetszik, egy jó film meg igen az nem magyar, helló mi?
  • zetortraktor #25
    Nem. A magyarokra az igaz, hogy folyton "magyaroznak", és ilyen ostobaságokat írnak, mint te. Meg, hogy mozgó figurákat raknak a mondandójuk végére, esetleg azt is odaírják, hogy "pusza" meg "csövi".
  • mayer05 #24
    Én ezekből csak annyit látok hogy magyar hozzászólások....
    Nem csalódtam.
    magyaroknak a [email protected] a jó, a jó a [email protected]
  • kalapos01 #23
    A reboot azt jelenti, hogy folytatni akarnak egy sikeres és kedvelt filmet, csak éppen nem tudják ugyanazokkal a főszereplőkkel, mert akkor egész életükben ugyanazt a karaktert kellene jétszaniuk és nem öregedhetnének. Így másokkal készítik el a filmet.
  • avman #22
    kérlek szépen nem, a reboot azt jelenti, h a hálivúdi filmipar jó iparos szakemberei (köztük például ez a díszfasz) inkább nem kockáztat minimálisat, hanem a bevált húzóneveket darálja le újra.
    illetve csinál franchise, vagy porol le régi neveket.
    pakol egy kis hype-ot rá, h az új batman, spiderman, ironman, transforman reboot, új rész, előzményfilm sötétebb, darkosabb, felnőttesebb, jobb, még a hajad is újra kinő tőle.
    semmi baj sincs ezzel, sem a végeredmény egyszer nézhető rágógumi filmekkel.olyan ez, mikor az ember bemegy a mekibe. ugyanazt az egyenvackot kapja, csak egy picit eltérő ízekkel meg csomagolásban. amikor akciós a meki, mindig kajálok olyat is, de ha csak azon a szeméten kellene élnem...
  • BaliBoy #21
    Kinek mi okoz csalódást. Én a Transformerstől nem vártam sokat (történetben). Így nem is ért csalódás. Jól szórakoztam mind a két részen. Igaz mind a kettőnek bugyuta a története - vagyis nem is feltétlenül a fővonal, hanem a körítés - a kettőnek meg főleg, a kefélő robottal, de mivel nem számítottam semmi komolyabb mondanivalóra - inkább látványra - nem ért csalódás.
    Ellentétben mondjuk az agyon hype-olt Avatarnál. Abban rohadt nagyot csalódtam mert egy Pocahontas történetnél többet vártam volna. (persze látványban nagyon ott volt)