Szekeres Viktor

Charlie Sheen vissza akar térni a Két pasi meg egy kicsibe

Charlie Sheen eddig bírta szuflával a lázadást, hiszen az elmúlt napokban elkezdett arra célozgatni, hogy szívesen folytatná a Két pasi meg egy kicsi című sorozatát. Azonban a Warner nem veszi vissza őt.

Charlie Sheen úgy tűnik, hogy megbánta, hogy tolerálhatatlan viselkedésével kirúgatta magát a Két pasi meg egy kicsi (Two and a Half Men) című komédia sorozatból, mely évek óta Amerika legnézettebb szitkomjának számít sokak meglepetésére. A jelenleg turnézgató színész mindezt egy rádióinterjúban osztotta meg a hallgatósággal, s hozzátette, hogy 85% esélyt lát arra, hogy vele folytatódjon a széria.

Azonban a dolog nem csak Sheenen múlik. A turnéján nem egyszer kifütyült színészt ugyanis a sorozatot gyártó Warnernek, valamint a CBS tévécsatornának is vissza kellene vennie - a Két pasi meg egy kicsi készítőjéről, Chuck Lorreról nem is beszélve. Erre pedig egyelőre minimális az esély, a Warner képviselője ki is jelentette, hogy nem tágítanak, a bizalmat egyszer eljátszó Sheen nem térhet vissza a sorozatba.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • winnie #18
    :))))

    (bocs, csak nagyot nevettem, mert az átlagember nem hiszem, hogy átlátja, hogy mi abban a reklám és hol beszél a pénz, ha 8 részt nem készítenek el a sorozat 8. évadjából, ha pereket indítanak, ha a cbs nézettsége a TAAHM távolléte miatt esik.

    ergó a pénz beszél kitétel értelmezhetetlen, hiszen ez az ügy mutatja meg, hogy nem a pénz beszél és egy ember miatt nem megy le kutyába egy csatorna. egyelőre. azzal nem vitatkozom, hogy nálad vagy másoknál így van.
  • rumkola #17
    színtiszta reklám az egész
    egyértelműen vissza fog térni, itt a pénz beszél
  • AZTA #16
    Igazából a karakterhez is illik ez a fajta viselkedés.. ezért nem értem hogy mit kéretik magukat a készítők/stúdió, mert a nézőket tuti hogy nem zavarja Charlie magán élete, ezért ez kifogásnak is elég gyengus.
  • cateran #15
    Charlie Sheen megszuletett, majd nehany evtizeddel kesobb kibasztak a sorozatbol, amiben epp szerepelt...zanzasitva:)
    Amugy van millio masik sorozat (ezt a nezoknek mondom) es meg mindig beprobalhatnak masik szineszt es HA nem jon be, akkor lehet alkudozni...vagy cancel, oszt johet vmi mas..na bumm...
  • kadar1 #14
    Charlie Sheen nélkül sz@rt se fog érni a sorozat !!!!Ö a fő mozgató rugolya.
    HA nem engedik vissza a sorozatba , akkor azzal is tisztába vannak , hogy komolyan meg fog csappanni a nézői létszám !
  • Meridian #13
    egyébként, mi is történt?
  • Murder3 #12
    mert nem az?:D
  • ffxi #11
    Ha vissza is veszik, akkor nyomott ára lesz Sheen-nek :D
  • Fresh Duke #10
    Thanks, Captain!
  • bigjoe #9
    PRO -> Sheen egy idióta aki elcseszte. Nem érdemli meg,hogy visszavegyék
    KONTRA -> Nélküle semmi értelme a sorozatnak.

    Erre varrjon valaki gombot!!!