Szekeres Viktor

A tiniket továbbra sem érdeklik a mozis scifik

Úgy tűnik, hogy a 30 éves Jake Gyllenhaal már túl öreg volt a tinédzserek számára, hiszen új filmjére, a Forráskódra nagyon kevés fiatal váltott jegyet, a közönség zömét a 30 éven fölüliek alkották.

Amerika tavaly kezdett rádöbbenni ismét, hogy a scifiknek, illetve a scifi-szerű történeteknek helye van a mozikban, az idei év első negyedében bemutatott alkotások szereplése pedig ezt igazolni is látszik. Ugyan kiugró teljesítmény nem sok van, viszont az olyan, nem harsány marketinggel megtámogatott produkciók, mint a Forráskód, a Sorsügynökség vagy a Csúcshatás, nem szerepelnek rosszul az amerikai jegypénztáraknál.


Annak ellenére nem szerepelnek rosszul, hogy a felmérésekből még mindig látszik, hogy a mozis bevételek legfontosabb részét szállító tinik kíváncsiságát nem nagyon keltik fel. Legutóbb a Forráskód exit poll adataira lehetett rácsodálkozni, hiszen az időutazós tematika sokaknak vonzó lehet, de a 14,8 millió dolláros premierhétvégét produkáló film amerikai nézőinek 64%-a 30 éven felüli volt, márpedig a legnagyobb sikerfilmeknél nem egyszer előfordul, hogy a 25 éven aluliak közül kerül ki a nézők 60-70%-a. A Forráskódnál azonban ez a szám 25-30% lehetett, így minden bizonnyal a stúdiók is el fognak gondolkozni azon, hogy ha a témaválasztással nem, akkor mivel lehet megszólítani a tizenéveseket. Mindössze annyi lenne a kulcs, hogy fiatalabb főszereplőket kell választani?

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • WiZZaRD #6
    Sajnos ez így igaz...
  • opeca #5
    És persze tegyük hozzá, hogy nekik még van idejük, meg kedvük meg energiájuk moziba járkálni.
  • Narxis #4
    A tinik pénzügyileg "jövedelmezőbbek", pont a megfontolatlanságuk és az irányíthatóságuk miatt. Egy 30 éves ember már nem bálványoz 1-1 szereplőt, max. azt mondja, hogy szimpatikus, szemben a tinikkel akiknél főleg lányok képesek rajongani 1-1 szereplőért és megvesznek minden csecsebecsét ami a szereplővel vagy sztárral kapcsolatos.
  • Laza #3
    Ja, az kellene még, hogy egy normális felnőtt filmbe is tinik legyenek a főszereplők ... már így is túl nagy teret engedtek a majmoknak ...
    Elhiszem, hogy piacgazdaságban élünk, de ne korcsosuljon már el minden a sok kis buzigyerek miatt, akiket eleve úgy nevelnek, hogy ne érdekelje őket semmi igazán jó, csak a szaros transformer nyomorúságok.

    Azt sem értem miért baj, hogy egy filmre több 30 éven felüli megy, mint aluli ... elég sokan vagyunk 30 év felett, mi már nem vagyunk piac? Sok buzeráns filmre meg nem megy el a 30 év feletti társaság ... hol itt a hiba? ... nem tudom, hogy ez miért mérőszám, több van még előttünk mint mögöttünk (elvileg :) ).
  • shenmuedc #2
    Hadd ne mondjam hogy ki a f...t érdekelnek a tizenévesek. Régen senki le se sz..rta mit akartak és mégis működött a világ. Most a seggük is ki van nyalva , meg is van az eredménye. Természetesen tisztelet a kivételnek.
  • bmw #1
    A tinik maradjanak nyugodtan a csopogos patiszon gyereknel...