Szekeres Viktor

Az Álomháború vetítéseiről is menekülnek a nézők

Most már biztosra vehető, hogy leszerepelt Zack Snyder első saját filmje, az Álomháború, hiszen döbbenetes sebességgel csökken a film iránti érdeklődés, s úgy néz ki, hogy Amerikán kívül sincs nagy hisztéria.

Ahogy az várható volt, a csalódást okozó kezdés után az Álomháború (Sucker Punch) borzalmas ütemben veszíti el nézőit Amerikában, s a múlt hétvége második legsikeresebb filmje e hétvégén már csak a hetedik volt a rangsorban. A becslések szerint péntektől vasárnapig alig 6 millió dollárt szedett össze Zack Snyder első olyan filmje, mely nem adaptáció vagy feldolgozás, ez pedig 68%-kal kevesebb, mint a nyitóhétvégén. (Ekkora esést idén még a Féktelen harag vagy a Csata: Los Angeles sem produkált.)


Mindez azt is jelenti, hogy a majd 100 millió dollárba kerülő Álomháború Amerikában még 30 milliónál sem tart, s úgy tűnik, hogy a Warner azon vágya is ködbe vész, hogy nemzetközileg csökkentse veszteségeit. Jelen állás szerint ugyanis hiába mutatták be Amerikán kívül, az ottani premierrel egy időben, jó pár országban a Snyder-féle zúzást, nemzetközileg eddig csak 6,5 millió dollárnyi bevétel realizálódott - többek között idehaza is elhasalt a jobb sorsra érdemes alkotás.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • smaszi #28
    "amúgy manapság már szinte alig van akinek pénzt hoz a zenélés, thanks to kalózkodás"

    MTV Cribs....
  • Cucmey #27
    "Leggyakrabban használt mondatuk: Én azelőtt szerettem a .......-t mielőtt népszerűvé vált volna, most már nem is jó."

    Hát ne haragudj de nem fizettem volna 60ezret egy napszemüvegért ami szembe jön velem az utcán.
    Az autóm is olyan hogy nincs még egy belőle a városban. Egyedinek lenni kevés pénzből nehéz de nem lehetetlen. :))

    "akik ebben az igen csak szűk rétegben otthon vannak" A zenehallgatók rétegére gondolsz? ja értem, az tényeg krvára szűk..."

    Én azt írtam: " Én pl OLYAN zenét hallgatok...."
    ez nem a zene hallgatók rétege hanem abban egy igen pici réteg. Vagy ahogy írtad kurvára szűk.
    Na de nagyon eltértünk a témától. Én be is fejeztem. :)
  • moto666 #26
    emberek, Cucmey, Stranger666, ebben a filmebn nem az a szomorú hogy csak egy kis rétegnek tetszik, vagy hogy nem fogja vissza hozni azt a 100Millió dollárt+reklámköltség világszerte amit beleőltek. Ugye mindenki sajnálja a gazdag producereket :)) Hanem az a szomorú hogy a potenciál benne volt és rendkívül jó is lehetett volna! Igazi sikeres közönség film mint a 300 például. Pedig az is elég elvetemült képi világgal rendelkezett...
  • Loverman #25
    "akik ebben az igen csak szűk rétegben otthon vannak" A zenehallgatók rétegére gondolsz? ja értem, az tényeg krvára szűk...

    amúgy manapság már szinte alig van akinek pénzt hoz a zenélés, thanks to kalózkodás. úgyhogy ez rossz indok.
  • Loverman #24
    az az egyetlen hiba az érvelésben hogy a különleges DE JÓ filmeket a kritikusok is el szokták ismerni még akkor is ha csak mondjuk 10 millió dollárt hoz összesen.
  • Loverman #23
    van erre is egy "meme", úgy hívják az ilyen személyeket hogy "hipster". Leggyakrabban használt mondatuk: Én azelőtt szerettem a .......-t mielőtt népszerűvé vált volna, most már nem is jó.
  • Cucmey #22
    hehe ez de gagyi komment volt. :DDD
    Nézd. Én pl olyan zenét hallgatok ami szinte alig alig vagy semennyire nem hoz pénzt azoknak akik csinálják mégis akik ebben az igen csak szűk rétegben otthon vannak azok értik mennyire értékes dolog ez. Nyilván van ezeregy zene amit nem értek, nem érzek, nem szeretem én sem. Szerintem ugyanígy van a filmeknél is. De javítsatok ki ha tévedek.
    Az hogy mennyire jó valami nem attól függ hogy mennyien nézik/hallgatják/csinálják pláne nem attól hogy mennyi bevételt hoz a konyhára.
    De ugye kapitalizmus óta tudjuk hogy az a fasza csávó akinek sok pénze, drága kocsija, nagy farka meg bögyös macája van. :DDD
  • zetortraktor #21
    "Ez nem a nagy tömegnek készült csak egy kis rétegnek aki érti és érzi a lényeget. Csodálkoztam is volna ha hozta volna a 100 milliókat.
    Az igazán előremutató és újító dolgokat nagyon kevesen szeretik meg rögtön."

    Ezt a legszarabb, legnagyobbat bukó filmek rajongói mindenhova leírják, így magyarázzák, hogy ők azon kiválasztottak közé tartoznak, akik magasabbrendűek, a pórnép meg hülye.

    (Igazából az a nagyon durva, hogy teljesen komolyan írod és gondolod ezt. Holott mindössze arról van szó, hogy mint minden, sokak által pocséknak tartott film, ez is bejön pár embernek, akiknél pont eltalálták az összetevők arányát. De, és most figyelj, attól rohadtul nem leszel különb, hogy tetszett neked a film, hiába akarod úgy beállítani.)
  • Al Ashrad #20
    Cucmey, teljesen igazad van. :) Nekem nagyon tetszett a film, viszont nem lepődök meg, hogy sokak nem így éreznek, mert a film nem a kommersz, "mezei mozibajáró" közönséget célozta meg.
  • Cucmey #19
    Ez egy isteni film volt. Egy kicsit szomorú vagyok de lényegében örülök hogy ilyen gyengén szerepelt a film a kasszáknál. Így legalább nem lesz 20. része. Egyedi, megismételhetetlen. Ez nem a nagy tömegnek készült csak egy kis rétegnek aki érti és érzi a lényeget. Csodálkoztam is volna ha hozta volna a 100 milliókat.
    Az igazán előremutató és újító dolgokat nagyon kevesen szeretik meg rögtön.

    Mivel autóbuzi vagyok had idézzek egy történetet: Karl Benz mikor megépítette az első autót az emberek kövekkel dobálták mikor végig ment vele az utcán manapság meg néhányan kocsiban csinálják a gyereket. 10-15 év múlva majd értékelni fogják a filmet. Most nem.