Szekeres Viktor

Kíméletlenek lettek Spielberg Földet elfoglaló idegen lényei

150 másodperces előzetes érkezett Steven Spielberg idegeninváziós sorozatához, a Falling Skies-hoz, melyből az is kiderül, hogy pontosan milyen idegen lények pusztították ki az emberiséget a Földről.

A posztapokaliptikus filmek fanatikusai és az idegen lények inváziójáért rajongó amerikai sorozatnézők már minden bizonnyal várják a Falling Skies című scifi-sorozat június 19-i premierjét. A TNT csatorna ekkor engedi útjára azt a 10 részes szériát (siker esetén természetesen a hossza sokszorosára nyúlhat), melynek készítői között produceri és ötletadói státuszban Steven Spielberg is ott volt.


A Földet leigázó, és a lakosság 99%-át kiirtó idegen lényekről, és az ellenük szervezett ellenállásról szóló történetet a Ryan közlegény megmentését is jegyző Robert Rodat írta, a főszerepben pedig az a Noah Wyle lesz látható, akit legtöbben a Vészhelyzet Dr. Carterjeként ismerhettek meg. Wyle tévében mostanában épp a TNT csatornán futó Indiana Jones-klón filmekben, a Titkok könyvára sorozatban volt látható.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • vato loco #14
    "ott is hátsó szándékaik voltak"

    Lerendezték análba? ^^
  • cateran #13
    Sosem ertettem minek akarnak elfoglalni a Foldet idegenek....nyersanyag es eroforras? Idejonnek zillio fenyev tavolsagbol olyasmiert, ami akarhol megtalalhato? Rabszolganak az emberi faj? Akkor meg minek irtanak ki majd mindenkit? (arrol nem is szolva, hogy 1 robot 100 emberrel feler...es ha mar ide el tudtak jonni...valoszinutlen, hogy ne lenne a robotika fejlettebb...)
    Ha meg ki akarnak minket irtani....akkor ok, a 99% bosegesen jo eredmeny, hogy jo idore visszavesse az emberiseg fejlodeset...de akkor meg minek maradnak? (arrol nem is szolva,hogy az a maradek 1% miben hisz? mit tudnak majd tenni? Ellenallnak? Roflol, whatever...)
    A V egesz jol eloadta a dolgot...de azok nem is irtottak ki....zavaros ez a story...
    Jut eszembe...klassz, hogy szep nagy koloniat akarnak...minel tobb ember van 1 kupacban, annal konnyebb megtalalni oket..az embereknek elelem kell,viz erzekenyek a homerseklet-valtozasokra es feny nelkul sotetben eselytelek..szoval eleg csak azt scannelni hol van aram,feny vagy gyanusan nagy hoforras....meg vagy meg 1000 modon meg lehet talalni oket,ha az idegenek csak 1 bolhafasznyit is okosak es fejlettek...
  • Zomil #12
    Érdekesnek tünik, mintha a V-t egy ujabb fokra emelték volna :D
  • GG #11
    Egy két animációban az idegenek elégé darabosak és gyenge össze compositálása de még van idő, hogy javítsák.
  • endrev #10
    Nem igaz hogy Spielbergnek csak ennyi fantáziája van.. Miért nem bír olyan sorozatot csinálni, ahol segítőkész idegenek érkeznek? Mint az Earth: Final Conflict-ban csak anélkül a nevetséges, szánalmas és színvonaltalan szappanoperás beütés nélkül beütés nélkül, hogy ott is hátsó szándékaik voltak.
  • winnie #9
    "Rohadtul elegem van már "a Földet leigázó idegenek, majd ellenük szervezkedő emberek" tipológiájú sorozatokból."

    eskü, hogy nézek egy csomó sorozatot, de ilyet alig láttam. ha évente belefutnék 5-6 ilyenbe, akkor lehet, hogy elegem lenne belőlük. adj sorozatcímeket, én nagyon szívesen nézném azokat, amikből eleged van. elég idénről, vagy tavalyról.

    "Legyen végre egy olyan, amikor az idegenek sikerrel is járnak"

    ebben kiirtanak 6 milliárd embert. szerintem elég nagy sikerrel jártak. akit tudtak, kinyírtak.

    "és az emberek az idegenek bolygóján rabszolgáskodnak, és ott próbálnak túlélni és nem ellenállni...!"

    ezek akkor olyan idegenek, akik elkapják az embereket és nem megölik, hogy dramaturgiai okot adjanak arra, hogy a túlélő, rabszolga emberek legyőzzék őket? ha ilyen sorozat jönne, akkor tele lenne a fórum a béna forgatókönvyet szapulókkal.
  • IMYke2.0.0.0 #8
    Rohadtul elegem van már "a Földet leigázó idegenek, majd ellenük szervezkedő emberek" tipológiájú sorozatokból.
    Legyen végre egy olyan, amikor az idegenek sikerrel is járnak, és az emberek az idegenek bolygóján rabszolgáskodnak, és ott próbálnak túlélni és nem ellenállni...!

    Fasz ki van az ötlettelen forgatókönyvíróktól és producerektől! Csak a pénzmosás megy...

  • hunwhite #7
    Nyugi! Nem kell félni tőle! Hozzánk csak 2020 környékén fog elérni :)
  • kanduhr #6
    Bukás szagot érzek.
  • winnie #5
    nem hiszem, hogy kinyírnák. kinyírják? elég valószínűtlenül hangzik. ha film lenne, akkor igen, de ez sorozat. ha kinyírnák, akkor vége lenne.