Szekeres Viktor

Újabb három mozifilm lépi át idén itthon a százezer nézőt

A hazai közönség jegyvásárlással szavazott és úgy tűnik, hogy a Kellékfeleség, A király beszéde és a Rango bejött a magyar nézőknek, ugyanis ezen filmek már százezer nézőn túl integethetnek a többi alkotásnak.

Miközben itthon még egy kiemelkedő siker sem született a mozikban, s bukásból is akad jó pár, jó látni, hogy egyes filmek azért még így is magabiztosan lépik át a százezer nézős álomhatárt, mely azt jelenti, hogy az év végi összesítésekben akár előkelő helyen is szerepelhetnek. Érdekesség, hogy mostanában két hollywoodi sikerfilm mellett egy "művészfilmes" alkotásnak is összejött ez a bravúr.


Adam Sandler új komédiája, a Kellékfeleség, mindössze 17 nap alatt érte el a 103 641 látogatót, s ezzel együtt a 120 millió forintos bevételt. A UIP által forgalmazott animációnak talán ezekben az órákban lett meg a százezredik nézője, miközben a film bevétele 109 milliónál jár, de a legnagyobb meglepetést A király beszédének még mindig tartó menetelése okozza. Miközben a legtöbb Oscarra jelölt film elsüllyedt idehaza (a Fekete hattyú volt a kivétel), addig a nyolc hete vetített Tom Hooper-film már 131 ezer nézőnél és 155 millió forintos bevételnél jár, pedig a premierjére még jóval az Oscar-díjátadó előtt sor került.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #2
    Szerintem az utobbi 2 ev egyik legjobb mozifilmje.. persze nem egy csucsalkotas, dehat a filmgyartas (muveszi szempontbol) a godor feneken van.
    Nekem az agyatlan porgos akciok, mesterkelt celebek, meg skatulyas parodiak egyaltalan nem hianyoznak.
  • chuky123 #1
    Lehet hogy jó a színészi alakitás a Király Beszédében de rendkivül unalmas filmnek tartom. Ezért is nézték meg magyarországon. Bár nem tudom hogy itt szinkronosan adták ami lehet javít a film mínőségén.