SG.hu·

Meglepetésfilm uralja Amerikát

A Universal stúdiónál még Shia LaBeouf főszereplésével készült volna a Csúcshatás, de a Relativity Media úgy döntött, hogy Bradley Cooper legyen a film főhőse. A döntés a stúdió első sikerfilmjét eredményezte.

A hétvégén három nagyobb filmpremierre is sor került Amerikában, mind a Csúcshatás (Limitless), mind a Paul, mind pedig Az igazság ára (The Lincoln Lawyer) 2700-2800 moziban mutatkozott be. Az előzetes jóslatok mindhárom filmet nagyjából egy szintre várták, akárcsak a harmadik hetében járó Rangót, valamint a második hetes A Föld inváziója - Csata: Los Angeles-t Bradley Cooper új filmje azonban borította a papírformát.


A nálunk április hetedikén bemutatásra kerülő Csúcshatás bizonyította azt, hogy Bradley Cooper a Másnaposok óta olyan névvé vált Hollywoodban, akire rá lehet bízni egy filmet, hiszen a főszereplésével készült produkció 19 millió dolláros nyitóhétvégét produkálva nyitott az első helyen. A Csúcshatás költségvetése mindössze 27 millió dollár volt, ráadásul a gyártó Relativity Media a hírek szerint egymillió dollár híján minden költségét fedezte a film nemzetközi eladásaival.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© JackSparrow882011. 03. 21.. 15:58||#2
A Paul az csak az amcsiknak új, az Egyesült Királyságban már februárban bemutatták 😄 Nálunk meg csak áprilisban lesz 😊
© viasz2011. 03. 21.. 10:27||#1
Oké, hogy meglepetés elsõ, de vajon mennyivel verte a többit?