SG.hu·

Újabb Oscar-kedvenc bukott el

Itthon továbbra is felemásan szerepelnek az Oscar-favorit mozifilmek. Miközben A király beszéde és a Fekete hattyú hatalmas siker, A félszemű és a The Fighter - A harcos után a 127 óra sem érdekelte nagyon a hazai közönséget.

Nem kezdett különösen jól Magyarországon a Trainspottinggal befutó, a Gettómilliomossal pedig Oscar-díjat nyert Danny Boyle új filmje, a 127 óra. Az ezúttal Oscar-jelölést csak forgatókönyvíróként és producerként kapó filmes alkotása 9 moziban került bemutatásra itthon, annyiban, mint a Fekete hattyú és A király beszéde, azonban a teljesítménye elmaradt a sikeres elődökétől, hiszen a tízezer néző fölötti kezdés helyett mindössze 4 757 nézőt produkált első hétvégéjén az országban, ami csak a nyolcadik helyre volt elegendő.


S miközben az említett A félszemű, valamint a The Fighter - A harcos viharos gyorsasággal eltűnt a legnézettebb tíz film közül, a másik két Oscar-jelölt film egyre jobban szerepel. A király beszédének a nézőszáma például 27%-kal nőtt előző hétvégéhez képest, a filmet csütörtöktől vasárnapig 15 561-en látták, így a harmadik hely lett a jussa, s nemsokára a 100 ezer néző. A Fekete hattyú sem vallott szégyent, hiszen az ötödik helyről 10 426-an nézték meg a hétvégén, 1%-kal többen, mint egy hete. (Mindez azért figyelemreméltó, mert a toplista többi filmjének nézettsége és bevétele 35-45%-kal csökkent.)

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© winnie2011. 03. 08.. 19:58||#3
gondolom, még nem adták. sok a város, nem lehet mindenhol egyszerre.
© Hans von Luck2011. 03. 08.. 16:43||#2
Mindenképp érdemes megnézni...
© Marinecorps2011. 03. 08.. 08:35||#1
Én A félszemû-t megakartam nézni pár barátommal, csak nem adták Nyíregyházán.