Szekeres Viktor

Itthon forgatott film hasalt el Amerikában

Nem voltak túl nagyok az elvárások A sas című római kori filmmel szemben, s nem is robbantott bankot a Magyarországon forgatott alkotás, pedig Channing Tatum mostanság egyre felkapottabb.

Érdekesen időzítették az év eleji hollywoodi mozis premiereket, mert a pénteken bemutatásra került A sas (The Eagle) már a harmadik olyan idei bemutató volt, melyet Magyarországon (is) forgattak. Az odakint hat hete bemutatott Boszorkányvadászat (Season of Witch) Nicolas Cage-dzsel 5 hét alatt 40 millió bevételre tett szert, míg A rítus (The Rite) Anthony Hopkins-szal 10 nap alatt 26,5 millió dollárra volt jó.


A sas úgy tűnik, hogy nem tudja megközelíteni a fenti filmek teljesítményét, hiszen az előzetes becslések szerint pénteken mindössze 2,75 millió dolláros jegybevételt produkált, ami nagyjából 9 milliós hétvégi kezdéssel kecsegtet. A híres kilencedik légióról szóló film teljesítménye, bár a Boszorkányvadászat startját nem haladja meg, az elmúlt évek hasonló műfajú mozifilmjeit, A kilencedik légiót, Az utolsó légiót vagy A Barbár - Legenda a szellemharcosról-t lepipálja.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bippo #8
    De. A Centurion magyar címe nem véletlenül A 9.légió.
  • Wittgen #7
    Ez lemaradt:
    Fent nevezett filmet meg simán megnézem, szeretem az ilyen akciós, kardozós cuccokat.
  • Wittgen #6
    Nem a 9. légió sztoriját dolgozta fel tavaly a Centurion c. angol film? így hirtelen nem is emlékszem rá...

    Egy jóféle Egri csillagok rebootot R-es besorolással vagy egy jóféle Zrínyi történelmi drámát jó sok harccal el tudnék viselni.
  • koschwarz #5
    a 9. légió egy jókora blöff volt, "olcsó" minden értelemben. nekem ez is annak tűnik, de egy próbát azért majd megér, mert bírom a "szandálos" témákat.
  • NEXUS6 #4
    Atyyyaúristeen, mi ez valami 9. légijó rebút!?

    Na az egy istentelenül xar film volt. Ez lehet, hogy klasszisokkal jobb, csak éppen úgy tűnik a teljes sztori szinte tök ua.

    Csinálhattak volna valami Attilás filmet inkább, tele van a törpöm a paleolitnak bemutatott keltákból.
  • portable #3
    me to
  • fika ferenc #2
    nekem is
  • Broafka #1
    nekem jónak tűnik