Szekeres Viktor

Megvan Charlie mindhárom új angyala

A Smallville készítői, talán a Hawaii Five-0 sikerén is felbuzdulva, ezúttal egy feldolgozás sorozatba vágják fejszéjüket, a Charlie angyalaiban. A pilotot nemsokára elkezdik forgatni, hiszen már megvan a három főszereplő.

Az ABC csatorna jövő év őszén tervezi elindítani az új Charlie angyalai tévésorozatot, bár egyelőre még csak a pilot szereposztása folyik, azonban a három főszereplőre már rátaláltak a készítők. Arról, hogy Annie Ilonzeh részt fog venni a sorozatban, már írtunk korábban, de azóta az is kiderült, hogy a másik két angyalt Minka Kelly és Rachael Taylor alakíthatja.


Az új Charlie angyalai sorozat a tervek szerint nem feltétlenül Los Angelesben, hanem Miamiban fog játszódni, s mint az eredetiben, ezúttal is három magánnyomozó lesz a főszereplő, akik egy titokzatos főnöktől kapják utasításaikat. Az elődsorozat 70-es években öt évadon keresztül volt képernyőn, majd Cameron Diaz, Drew Barrymore és Lucy Liu főszereplésével mozifilmet is készítettek belőle 2000-ben, majd három évre rá egy folytatást is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!