Szekeres Viktor

Romániában kezdik forgatni az új Batman-filmet

Christopher Nolannek decemberi látogatása során úgy tűnik, elnyerte tetszését Románia, hiszen a bukaresti polgármester is megerősítette, hogy a fővárosban és Tordán fogják forgatni az új Batman-filmet.

A Krónika értesülései szerint Romániában kezdi meg Christopher Nolan új Batman-filmjének, a The Dark Knight Rises-nak a forgatását. A rendező már decemberben ellátogatott a szomszédos országba, hogy csapatával lehetséges forgatási helyszíneket térképezzen fel, s akkor a tordai sóbánya nyerte el a tetszését.

A lapnak Sorin Oprescu bukaresti főpolgármester is megerősítette, hogy pár hónap múlva Bukarestben kezdődik el a forgatás, a készítők már megkérték a megfelelő engedélyeket a film készítéséhez. Bukarest és Torda mellett más amerikai városokban kerül sor a The Dark Knight Rises munkálataira. Ez egyébként azt is jelenti, hogy Románia rövid időn belül a második szuperhősös képregényfilm forgatásának ad otthont, hiszen Nicolas Cage itt készítette a Szellemlovas második részét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Merces #3
    ...tudom setét vagyok,de......a szellemlovasnak van második része? nohát lol
  • Silenzio #2
    "Bukarest és Torda mellett más amerikai városokban kerül sor a The Dark Knight Rises munkálataira." Jelen formájában a mondat bizony azt sugallja, hogy Bukarest és Torda amerikai nagyvárosok. Ha az a "más" szócska kimaradna...
  • algost #1
    Nicolas Cage semmit nem készített Romániában.
    Mark Neveldin-t és Brian Taylor-t szeretett volna írni a kedves Szekeres úr,
    akik valójában dolgoztak ott, az más kérdés, hogy Nicolas Cage a főszereplő.
    De ez még mindig nem jelenti azt, hogy "készített" egy filmet.