Szekeres Viktor

Natalie Portman itthon csak szexre kell

Natalie Portman egyik új filmjének, a Csak szexre kellesz magyar plakátja arról árulkodik, hogy a barátságnak vannak bizonyos előnyei, úgy is, hogy azok nem járnak kötelezettségekkel. Ahogy azt Móricka elképzeli.

Amerikában január 21-én, idehaza pedig február 10-én mutatják be Natalie Portman sok új filmje közül az egyiket, a Csak szexre kellesz (No Strings Attached) című romantikus komédiát, melyben a színésznő Ashton Kutcherrel együtt szerepel. Az Ivan Reitman által rendezett filmnek a története a címében is benne van, egy olyan lányról és fiúról szól, akik kapcsolatukat pusztán testiséggel próbálják kiteljesíteni.


A filmmel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy amerikai filmes újságírók szerint a Csak szexre kellesz, valamint a tavasszal bemutatásra kerülő középkori komédia, a Your Highness csökkenti Natalie Portman esélyét a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjra, melyre minden bizonnyal jelölni fogják a Fekete hattyúban (Black Swan) nyújtott alakításáért. Az ok: mindkét film elég "komolytalan", s olykor alpári humorral operál. (Példának sokan Eddie Murphy-t hozzák fel, aki 2007-ben kaphatott volna Oscar-díjat a Dreamgirls-ért, de akkor már bemutatták a mozik a Norbit című komédiáját.)

Az említett két filmen és a nálunk ugyancsak februárban bemutatásra kerülő Fekete hattyún kívül Portman még az április 28-án a hazai mozikba kerülő Thorban is játszani fog, így a rajongók három hónap alatt akár négy új filmben is megnézheti a színésznőt.


Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • IMYke2.0.0.0 #14
    Ezért kell elolvasni egy ilyen című cikket, és nem a címével foglalkozni :)
  • Quantumleap #13
    Szerintem nem tartozik az alaptájékozottsághoz tudni, hogy van egy ilyen című film.
  • IMYke2.0.0.0 #12
    A cikk címével semmi baj sincs - a cikket elolvasva még úgy sem.
  • zserrbo #11
    A cikkcím tényleg szar.
  • Szefmester #10
    AZ oszkár már rég nem a színészi teljesítményről szól, hanem a politikáról. Hány olyan film van amit embernek nem ajánlanál és mégis záporoztak az oszkárok? Rengeteg. A simán jó filmek pedig valahogy elkerülik a jelölést is.
  • Quantumleap #9
    Ez a cikkcím viszont erősen félrevezető. Azt hittem, hogy itt forgat majd valami erotikus filmet.
  • Etinger #8
    Még ha amúgy hiba lenne... ezeket a filmeket be se mutatták... honnan tudják, hogy jó-e? Amúgy hajrá! Szurkolok a hölgynek, egyébként érdekes mennyire sokan szeretik őt, ahová járok fórumra, ott mindenhol csak azt látom, hogy egy rossz szót nem kap. Nem is érdemel mondjuk. Jó színésznő és nem utolsó sorban jó nő :D
  • smaszi #7
    "...a Csak szexre kellesz, valamint a tavasszal bemutatásra kerülő középkori komédia, a Your Highness csökkenti Natalie Portman esélyét a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjra, melyre minden bizonnyal jelölni fogják a Fekete hattyúban (Black Swan) nyújtott alakításáért. Az ok: mindkét film elég "komolytalan", s olykor alpári humorral operál."

    .nyátok! És ahhoz mit szólna a kedves bagázs, ha a múltban és jövőben elkövetett "hibáikért" büntetnék meg?!
    Ekkora .....ságot. Most komolyan! Ha nem akarják odaadni, ne tegyék, de ne ilyen kifogásokkal jöjjenek!
  • Everest07 #6
    Ott van még ötödiknek a The Other Woman is, bár az 2009-es!
  • sanyicks #5
    hát igen ennyit ér az oszkár...