Szekeres Viktor

2010 az IMAX éve volt

Amerikában és valószínűleg idehaza is hatalmas sikerrel játszották előadásaikat az IMAX-mozik, amiben szerepet játszottak azon alkotások, melyeket IMAX-formátumra konvertáltak.

Az előzetes becslések szerint 2010-ben az IMAX-mozik megduplázták bevételeiket Észak-Amerikában. 2009-ben 270 millió dollárt hagyott a közönség az IMAX-ek pénztáraiban, s ez az adat 2010-ben nagyjából 544 millió dollár lesz. A siker egyik kulcsa természetesen az Avatar pazar mozis szereplése volt, mely 2010-re szinte minden statisztikát megnövelt az előző évekhez képest, azonban egyre több mozifilm kapott idén IMAX-támogatást.

Korábban, nagyon sokáig csak természetfilmek és speciális IMAX-kamerákkal felvett dokumentumfilmes produkciók voltak láthatóan az IMAX-ekben, azonban 2009-ben elindult egy folyamat, s egyre több "normál" mozifilm is látható volt nagy vásznon. Persze mindez nem jelentette azt, hogy az Avatart, a Harry Pottert vagy a többi, IMAX-ben is felbukkanó alkotást IMAX-felszereléssel vették volna fel, de a sikerből úgy tűnik, hogy a nézőknek ilyesmire nincs is igénye. (Két éve a Sötét lovag rendezője, Christopher Nolan alkalmazott pár jelenetnél IMAX-kamerákat, s ekkor igencsak kijött a különbség az IMAX és a hagyományos formátum között.)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bino512 #1
    Ha nem lettek volna imax re konvertált alkotások akkor nem lett volna imax...:S ezt nem nagyon értem miért játszottak benne szerepet,ez egyértelmű:D