Szekeres Viktor

Megvan az év másik legnagyobb mozis bukása

A marketingköltséggel együtt több mint 150 millió dollárjába került a Fox stúdiónak a Gulliver utazásai 3D, de úgy tűnik, hogy a befektetés nem sikerült túl jól, hiszen a film nem került a legnézettebbek közé.

Az elővetítések és az előzetes felmérések alapján is sejthette a 20th Century Fox, hogy a Gulliver utazásai (Gulliver's Travels) 3D ide vagy oda, nem fogja beváltani a hozzá fűzött reményeket és viszonylag gyengén fog szerepelni a mozik jegypénztárainál. Éppen ezért a szerdára tervezett premiert a szombati napra halasztotta a stúdió, és végül a filmet is csak 2546 moziban mutatták be, miközben a hét másik két újonca közül az Utódomra ütök 3536, A félszemű pedig 3047 filmszínházban került bemutatásra.


A Gulliver utazásai a szombati premiernek köszönhetően hétvégén csak 6,3 millió dollárra volt jó, ami a toplistán a hatodik helyre volt elegendő. Ez pedig annak fényében keserű csalódás, hogy a költségvetés a 3D-konverzióval együtt 115 milliósra rúgott. A gyerekfilm valamennyire megtalálta a családokat Amerikában, hiszen a nézők 55%-a állt szülőkből és gyermekeikből, a kor szerint megoszlás szerint a közönség 53%-a volt 25 évnél fiatalabb, míg nemek alapján a nők 53% - 47%-ra "nyertek".

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)