Szekeres Viktor

Kőkemény western szoríthatja meg az év legfeleslegesebb filmjét

Meglepetésre A félszemű című, Coen-testvérek által rendezett westernfilm szorította meg az Utódomra ütök című komédiát nyitónapján. A félszemű eredetije 1969-ből származik, akkor John Wayne volt a főszereplő.

A nyitónapi bevételi eredmények alapján meglepetésre a Coen-testvérek által rendezett A félszemű (True Grit) című western-feldolgozás megszoríthatja az Utódomra ütök című Robert De Niro-komédiát, mely a pocsék első két rész után ismét csak negatív kritikák tömkelegét kapta. (A RottenTomatoes kritikaösszesítő oldalon előbbi film egyelőre 96-kon áll, míg utóbbi 9%-os tetszési indexszel bír.) A két szerdán bemutatkozó közül az Utódomra ütök 7,2 millió dolláros nyitónapot produkált, míg A félszemű 5,5 milliósat. Ezek az eredmények egy 40, illetve egy 30 milliós ötnapos teljesítményt sejtetnek egyébként.


Bár az Utódomra ütök teljesítménye jónak tűnik, de 40%-kal alacsonyabb, mint a 2004-ben, ugyanekkor bemutatott Vejedre ütök nyitónapi produkciója. Ez a csökkenés azonban papírformának számít, az igazi meglepetés a félszemű teljesítménye, melyet úgy tűnik nem véletlenül mutattak be több mint 3000 moziban, a gyártója tudta, hogy a közönség kíváncsi lesz az új Coen-filmre.


Érdekesség, hogy A félszemű így 2-3 nap alatt túl fogja szárnyalni a tavalyi Coen-mozi, az Egy komoly ember bevételét (9 millió dollár), s valószínűleg a rendeződuó legsikeresebb filmjévé fog avanzsálni, letaszítva az eddigi legsikeresebb Nem vénnek való vidéket (74 millió dollár).

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Alex Pécs #6
    Úgy látszik az SGnek nem futja jobb film kritikusra :)
    Az ütős sorozat szerintem is jó kis vígjáték, nem a csúcsok csúcsa de a középtől azért felfelé található.
    Ennek a westernek az eredetijét pár hete adta valamelyik kábeles adó, talán az AXN vagy Viasat... Ez is biztos jó lesz az előzetesből ítélve.
    Azért ilyet is megéltünk, hogy John Wayne filmet forgatnak újra :)
    Lehet akkor már nemsokára a Rambokat is újra feldolgozzák ha már ennyire elkezdték az Amcsik a feldolgozásokat.... Nem hiszem el, hogy nem tudnak valami normális történetet összedobni, hogy állandóan visszanyúlnak valamihez.
  • Locutus51 #5
    Nekem például tetszett mind a kettő film, szerintem simán végig lehet röhögni az egészet... Viktorka, a saját véleményed szerintem kurvára nem tartozik a cikkekhez... Kurva unalmas, hogy ami nem avatar, azt fikázod jobbra-balra, holott senkit se érdekel. Még hogy legfeleslegesebb... Te vagy itt a legfeleslegesebb, csak éljem már meg a napot, hogy egyszer kirúgnak!
  • Silenzio #4
    Ja de, még láttam is. :D Nem rossz film. Kissé napsugaras, ami nem illik a sztorihoz. :D
  • Silenzio #3
    Pedig a Serious man fasza film volt. Csak szokni kell. Az ütős-trilógia valóban fos, az egyetlen bizonyíték, hogy De Niro nem vesztette el a humorát, az a Machete. A True Grit viszont, ha jól tudom, nem kifejezetten remake.
  • bmw #2
    Az utododra utok elso ket resze a cikkiro szerint pocsek...
    Erre a filmre En is kivancsi vagyok.
  • creed13 #1
    A Coen testvérektől eddig még nem láttam rossz filmet.Ezt is megnézem majd.