Szekeres Viktor

A Jégkorszakos Motkány ismét vicces kisfilm főszereplője lett

Az elmúlt évek egyik legjobb animációs figurája ismét saját kisfilmet kapott, ezúttal azonban egy mozifilm előtt. Ráadásul a kisfilm eseményei komolyan meg fogják határozni a Jégkorszak 4 eseményeit is.

Scrat, vagy ahogy nálunk ismerik sokan, Motkány, a Jégkorszak-filmsorozat vitathatatlanul legemlékezetesebb figurája, akinek jókora része van a széria sikerességében, hiszen a rá épített előzetesekkel remekül el lehet adni az egyáltalán nem róla szóló filmet, valamint az ő vesszőfutásával A Makkal, az olykor unalmas filmeket is sikerese dobták fel.


Természetes, hogy a kis adagban nagyszerűen fogyasztható karakter megkapta már korábban is saját kisfilmjeit, de a Fox stúdió úgy tűnik, hogy nem akarja, hogy negyedik epizód előtt feledésbe merüljön a Jégkorszak-sorozat. Ezt megakadályozandó mozis rövidfilmet is készített róla Scrat's Continental Crack-Up címmel, melyet 3D-ben lehet Amerikában megtekinteni a december 25-én bemutatásra kerülő Gulliver utazásai előtt. (Ennek a nyúlfarknyi előzetes látható a mellékelt videón.)

Az új sztoriban Motkánynak ismét A Makkal gyűlik meg a baja, csakhogy ezúttal a hadakozásnak az egész világot megváltoztató következménye lesz. Az Ice Age: Contintal Drift című negyedik Jégkorszak-film egyébként 2012. július 13-án kerül a mozikba 3D-ben és történet azon körülmények között folytatódik, amelyet Motkány a rövidfilmben előidéz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bippo #12
    Így van, sima átfordítás. De amúgy úgy reklámozzák, hogy Geszti találmánya a név.
  • SpyWeb #11
    Simán átfordították az angol szójátékot: Squirrel-Rat(mókus-patkány)=Scrat, így magyarul Motkány. Ennyi.
  • Aldo Moro #10
    Ki a bánat találta ki azt az idétlen nevet, hogy Motkány? Mit jelent egyáltalán, nincs meg milyen faj a jószág?
  • Etinger #9
    Az első részben is voltak amúgy már elő-emberek.
  • IMYke2.0.0.0 #8
    Ez is jó ötlet!
    Tekintve, hogy egyedül vitte el a vállán az eddig 3 részt megélt Ice Age-et!
  • NEXUS6 #7
    Kaphatna már egy oszkár jelelölést, mint legjobb főszereplő.
    :D
  • IMYke2.0.0.0 #6
    Amúgy Scrattel mehetne egy rendes film is, csak egyre figyeljenek.. felejtsék ki belőle a többi főszereplőt. :)

    Egyetértek - azt akár 3D-ben is megnézném.
  • Szefmester #5
    "Az elmúlt évek egyik legjobb animációs figurája ismét saját kisfilmet kapott, ezúttal azonban egy mozifilm előtt. Ráadásul a kisfilm eseményei komolyan meg fogják határozni a Jégkorszak 3 eseményeit is. "

    Vagy elírták, vagy csak simán kihagyott a hír a éterben pár hónapot. :)

    Amúgy Scrattel mehetne egy rendes film is, csak egyre figyeljenek.. felejtsék ki belőle a többi főszereplőt. :)
  • smaszi #4
    Ez jó volt...
  • FoodLFG #3
    höhö!