Szekeres Viktor

2010 legjobb filmjei - a legelismertebb filmkritikus szerint

Egyre nagyobb az egyetértés abban, hogy 2010 legjobb filmje a Social Network - A közösségi háló volt, s bizony ebben Rogert Ebert, az egyik vezető amerikai filmkritikus egyet kellett, hogy értsen.

Miközben egyre több szakmai és kritikusi szervezet áll elő 2010-es toplistájával és díjakra nominált filmjeinek és színészeinek listájával, nagyjából kezd körvonalazódni, hogy mely alkotások és filmesek lehetne a legesélyesebbek az Oscar-díjra. Cseppet sem meglepő módon az év két legjobban sikerült közönségfilmje, az Eredet és a Social Network - A közösség háló mindenhol versenyben van (pár, a díjszezonra készített film mellett), de egyelőre a legtöbb elismerést utóbbi film gyűjtötte be.


A minap az egyik legelismertebb amerikai filmkritikus, Rogert Ebert is közzétette 2010 legjobb filmjeinek listáját. Aki követi Ebert kritikáit, az nyilván nem lepődött meg, hiszen láthattuk, hogy idén mely filmek érdemelték ki nála a legtöbb csillagot. Mint szinte mindenhol, nála is David Fincher filmje, a Social Network lett a legjobb. A második helyet A király beszéde (The King's Speech) szerezte meg, melyből Colin Firth jelenleg a legbiztosabb befutó a férfi főszereplői Oscarra. A dobogó harmadik foka pedig a Fekete hattyú (Black Swan) című Darren Aronofsky mozinak jutott. A további sorrend: Szerelmes lettem (I Am Love), Winter's Bone, Eredet (Inception), Szemekbe zárt titkok (El secreto de sus ojos / The Secret in their Eyes), Az amerikai (The American), Kids Are All Right és Szellemíró (The Ghost Writer).


Az Ebert szerint top 10-es filmek közül szerencsére hatot már idehaza is bemutattak, de A király beszéde és a Fekete hattyú jövő év elején ugyancsak moziba kerül.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zolivok #1
    Spcial Network