Szekeres Viktor

Az Üvegtigris 3 már a premier napján leverheti a Zimmer Feri 2-t

A Zimmer Feri 2 első hétvégéjén 15 ezer nézőt csábított a mozikba, azonban az Üvegtigris már a hivatalos premierje előtt majdnem 10 ezer jegyvásárlónál tart. A készítők pedig országjárásba kezdtek.

Az Üvegtigris 3 forgalmazója szerint "a nagy érdeklődésre való tekintettel" a szokásos csütörtöki bemutatónál egy nappal korábban - hivatalosan december 15-én -, szerdán indult az Üvegtigris 3 a hazai mozikban, de péntek óta több premier előtti vetítés "tesztelte" a komédia harmadik részét. Az elmúlt napokban 89 előadáson 9 151-en látták Rudolf Péter legújabb alkotását.


Persze a készítők mindezzel nem elégednek meg, gőzerővel folytatják a film kampányát, így a premier utáni napokban az ország több városában személyesen is találkozhatnak a rajongók a film készítőivel, szereplőivel. Az Üvegtigris 3 film alkotói december 16-án Székesfehérvárra, 17-én Debrecenbe, 18-án Gyöngyösre, 19-én, vasárnap a budapesti Allee-ba, 20-án, hétfőn Miskolcra, kedden Pécsre, szerdán pedig Veszprémbe látogatnak, ahol a vetítések után a közönség személyesen is találkozhat velük.

Az Üvegtigris 3 a Szuez Film forgalmazásában országosan 40 kópiával került a mozikba. A siket nézők a Palace Westendben magyar felirattal nézhetik meg a filmet, míg a Palace MOM park egyik termében angol felirattal vetítik Rudolf Péter rendezését.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bippo #6
    " (Nem jobb mint az 1, de jobb mint a 3)" - úgy érted 2?

    Amúgy én is több helyen is hallottam, hogy az első résszel van egy szinten, sokkal jobb, mint a második.
  • IMYke2.0.0.0 #5
    Hát igen, a magyar nyelv szépségei :)
  • Freddycom #4
    Hű, ha már tülkön ülve vártad, akkor tényleg nagyon várhattad.
  • subesz #3
    Na tülkön ülve vártam az első kritikákat, de már rendelem is a jegyet, mert eddig szinte mindenhol ugyanazt olvastam. (Nem jobb mint az 1, de jobb mint a 3)
    Ez a film megér nekem egy mozijegyet :)
  • tyuklepes #2
    Most értünk haza a vetítésről, nagyságrendekkel jobb a 3. rész mint az amúgy szerethető 2, közel pariban van az utolérhetetlen első résszel, szerintem ... az év eddigi legnagyobb pozitív meglepetése!
  • xido #1
    Ez a cím meg sem lep..fényévekkel jobban eltalált közönségfilm a Tigris,mint a Feri 2...