Szekeres Viktor

Az első infók a Vasember 3-ról

A Vasember 3 része lesz a Thor, az Amerikai kapitány és a Bosszú angyalai filmek által kialakítandó kontinuitásnak, a film eseményei nem lesznek függetlenek a következő Marvel-mozik sztorijától.

A Vasember első két részét rendező Jon Favreau, akinek a következő filmje a nyáron bemutatásra kerülő Cowboyok és űrlények lesz, az MTV News-nak adott nyilatkozatában elmondta, hogy a tervek szerint a Vasember 2013-ban bemutatásra kerülő harmadik része a Bosszú angyalai, azaz a The Avengers mozifilm bizonyos eseményeit követően fog játszódni. Más kérdés, hogy egyelőre maga a rendező sem biztos abban, hogy mi minden fog történni a The Avengers-ben.

Favreau elmondása szerint egyelőre Ameirka kapitány és Thor számít a Marvelesek fő prioritásának, így a Vasember 3-ról jóval kevesebb szó esik, de mindkét film, s az előző két szuperhőst, valamint Hulkot és Vasembert is magába foglaló Bosszú angyalai-mozi történései is nagy hatással lesznek az Iron Man-filmek világára. Mindenesetre az nem mondható el a Vasember stábjáról, hogy lazsálna, hiszen a 2013. május 3-i premier ellenére, már most megkezdték New York feltérképezését forgatási helyszínek után kutatva.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Waterhorse #7
    Ezt a nicket használom kb 8 éve, már licencet kéne kötnöm rá

    De miét szerepelnének az Avengers filmben kb 5 percet ha róluk szól? A karakterek kidolgozására, már nem is kell idő, mert a saját filmjeikben az megtörtét/történik majd. X-Men-ben F4-ben is működött a több hős együtt szerepeltetése. Bár a 3. rész tényleg Rozsomákra lett kihegyezve, de vannak ilyen sztorik az X-Men füzetekben is.

    Kár a jogokért, szívesen megnéztem volna egy Pókemberrel vagy Rozsomákkal harcoló Hulk-ot a filmvásznon:((
  • MarkBlade #6
    Egyébként meg a Pókember egy nyavajgos langyi lett a filmekben.. nem is értem miért lett siker. Szánalmas volt az egész.
    Az x-man második része már jó volt de a többi meg pont nem arról szólt amiről kellene.. A csapatról.. Rózsit nyomtátk benne..úgyhogy azis elég gáz.
    A Fantastic 4 viszont jó volt.. legalábbis az 1..
  • Szolnokboy1 #5
    "Bevonhatnák már Pókembert és az X-Men-t is a fő prioritásba."

    Jó lenne, de mivel a jogok más stúdióknál vannak(sony, fox), erre csak akkor kerülne sor, ha a marvelnek visszaadnák a jogokat, magyarul soha a büdös életbe. Itt már konkrétan NINCS az a pénz, amiért eladnák a jogokat a marvelnek, még hollywoodi viszonylatban sem.
  • kwzatz #4
    Jó a nick. :D Tesóm ilyen néven játszik egy netes játékkal. :D
  • Mister #3
    Jah, mindegyik benne lesz, csak épp 3-4 percet kapnak.
  • Waterhorse #2
    Bevonhatnák már Pókembert és az X-Men-t is a fő prioritásba.

    maxy182: Mindezt mondod azért mert a Vasember 1-2 bejött, vagy ismered mindegyik eredeti történetét és ezekből csak a Vasemberrel szimpatizálsz? Ha előbbi, azt tanácsolom, nézd meg azért a többi filmet is, ha elkészülnek, és utána is érdekelne a véleményed. Ezt ne vedd kötekedésnek csak kíváncsi vagyok mi alapján értékeled így

    Nekem is tetszett Vasember, de ezekből és speciel az Angyalokat várom abban benne lesz mindegyik, és valamiért a szuperhős csapatokat mindig is jobban komáztam mint az egyéni hősöket.
  • maxy182 #1
    Az itt felsorolt filmek közül szinte egyik sem érdekel... Kivéve mondjuk a Vasember...