Szekeres Viktor

Nem bőgött le a Zimmer Feri 2

Sokan kívánták a bukását, azonban még többeket érdekelt: a Zimmer Feri 2 elfogadhatóan mutatkozott be a hazai mozikban. Most már csak az a kérdés, hogy fennmarad-e a közönség érdeklődése hosszabb távon?

Bár sokan számítottak előre kárörvendve arra, hogy a Zimmer Feri 2 több előadása is el fog maradni nézői érdeklődés hiányában, Tímár Péter filmje nem gyarapította az idei menthetetlenül megbukott magyar filmek táborát. Persze a hétvégén produkált 14 523 néző közel sem nagyszerű teljesítmény (a zömük vidéki volt), sőt, talán még közepesnek sem mondható, de jó fogadtatással, az ünnepek alatt a film bőven elfogadható össznézőszámot produkálhat.


A Zimmer Feri 2 ezzel egyébként bevételt nézve ötödik (14,8 millió forint), a nézőszámot tekintve azonban negyedik lett a hétvégi országos toplistán, hiszen az Ilyen az élet című hollywoodi romantikus komédia 14 505 nézőjéhez 17 milliós bevétel társult.


A hét harmadik hazai premierje szerepelt a legjobban, az Aranyhaj és a nagy gubanc a Disney-től 43 995 nézőt produkálva 58 millió forintot bevételezett, így a 60%-os esést produkáló, ám 65 985 jegyvásárlójával még mindig első Harry Potter 7 mögött a második helyet szerezte meg.


Ezen a héten az Üvegtigris 3 vehet el nézőket a Zimmer Feri 2-től, míg a Narnia 3 az Aranyhajtól és a Harry Pottertől próbál meg elrabolni pár embert.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Barakukk #14
    Mivel a cikk a nézettségi és bevételi adatokról szól, úgy a bukás fogalma itt egyértelműen arra utal, hogy voltak rá érdeklődők. E tekintetben senkit nem érdekel, hogy mennyire rossz a film, mert nem arról szól a cikk. Persze ettől még lehet olyan is, hogy nézői vagy kritikai bukás, de e cikk esetében nem erről van szó.
  • Ray78 #13
    Egyetértek.... :) Vannak benne nagyon jó poénok és szórakoztató lett. Az Üvegtigris 3 előzetesében még poén sincs ami előre jelzi ,hogy a filmben 2 lesz talán.
  • DontKillMe #12
    Tényleg nem bukás:

    "Botrány! Én még életemben nem jöttem ki filmről(pedig már láttam egy-két rossz filmet) de most ez is megtörtént. Kidobott pénz volt az egész."

    "Kijönni én sem szoktam, ezt is végigszenvedtem, de:
    -áldottam az eszemet, hogy egyedül bevállaltam, így nem szid senki ezért a merényletért,
    -újra megfogadtam, hogy magyar filmet legfeljebb tévében kezdek el nézni, az legalább ingyen van,
    -aki még nem nézte meg, annak ajánlom, hogy max. 500 forint/család -ot szánjon rá, a DVD-lemez meg csak jó lesz pl. poháralátétnek;-)))"

    Szinte az összes nagyobb "szájt" olyan szinten alázta, hogy ezt simán lehet bukásnak nevezni.

    "Talán senki sem gondolta azt, hogy a Zimmer Feri 2. jó lesz, de aki mégis ebben reménykedett, annak nincsenek jó híreim." - Index

    Idézhetnék bárhonnan. Ennek bizony annyi. Egy rakás szar, nem más.
  • kalapos01 #11
    Még mindig félreérted azt, hogy mi az a bukás.
  • DontKillMe #10
    Valószínűnek tartom, ez a kijelentés inkább vonatkozik rád, mert fogalmad sincs, mit értettem én az idézőjelbe tett mondatra. De elmagyarázom, mert látom, nem fog menni:
    -Azért nem értettem egyet a kijelentéssel, mert véleményem szerint a film az elfogadható szintet sem üti meg. De legközelebb mellékelek csak neked egy decryptert a kommentjeimhez.
  • z99999 #9
    szövegértés egyes
  • Cassell #8
    Én megnéztem a moziban és az első rész szintjét nem hozza - bár azt láttam már vagy 5-ször - de bőven jó folytatás a sok majom kritikus lehúzta, hogy egy poén van benne össz-vissz de ez messze nem igaz. Volt benne pár olyan, amikor az egész terem nevetett...
  • COD Black Ops #7
    Zimmer Feri 2
    http://www.imdb.com/title/tt1699511/
    1,6
  • winnie #6
    egyszerű a megoldás. nézd a jó magyar filmeket. nem muszáj neked a rosszakat.
  • DontKillMe #5
    Nem neked szántam a kommentem, de ha már itt tartunk, én a szar magyar filmekről beszéltem. :).