Szekeres Viktor

Most már tényleg kirúgta a TV2 a Jóban Rosszban sztárját

A rendőrségen előállított Damu Roland nélkül képzeli el a Jóban Rosszban producere a sorozat jövőjét, igaz a leforgatott epizódoknak köszönhetően, Várnagy Előd figurája pár hónapig még látható lesz a sorozatban.

A TV2-es Aktív értesülései szerint a rendőrségi ügybe keveredett és gyanúsítottként kihallgatott Damu Roland nem fog többet a Jóban Rosszban című szappanoperában szerepelni, így döntött a sorozat producere, Nagy Tamás. Persze mivel a sorozat gyártása jóval előrébb tart, így a képernyőn még egy ideig lehet majd látni a színészt, azonban a még le nem forgatott, de már elkészült forgatókönyveket átírják, hogy ne szerepeljen bennük a Damu által alakított Várnagy Előd.


A botrányhősként számon tartott színész korábban már majdnem a kirúgás szélére jutott, amikor kolleganőjét ittasan megütötte, azonban a kezdeti fenyegetőzések ellenére, akkor mégsem kellett távoznia a Jóban Rosszban-ból. Mint ahogy annak is csak egy ORTT-büntetés volt a következménye, amikor Damu a Hal a Tortán egyik adásában éktelen haragra gerjedt és káromkodások közepette kárt tett saját kerti bútoraiban, miközben azzal próbált érvelni, hogy ő érdemelne győzelmet a főzőcskés műsorban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Airbus A380 #33
    Megtalálták Damu Roland utódját
  • Airbus A380 #32
    tök furi így nézni a sorozatot hogy tudom majd más játsza Elődöt.
  • zserrbo #31
    Neked savanyú az a bizonyos szőlő. Te elmondtad a véleményedet, én is az arra való választ. Szabad véleményből én meg lenézlek, te engem így hát kvittek vagyunk.
  • cateran #30
    Mi van,savanyu a szolo?:P

    Termeszetesen mindenkinek megvan a joga,hogy megiteljen,minositsen mas embereket...az mas kerdes,hogy ezzel mit kezd (szep is lenne,ha nem alkothatnank velemenyt masokrol..)
    zserbbo: Ki mondta, hogy nezem? Komolyan azt hiszed,hogy a magyar tvcsatornak AKARMELYIK musora kicsit es erdekel? Mar akkor se neztem tv-t, amikor meg ott eltem...
    Masreszt: AKi kulfoldon el,annak nem lehet velemenye? Ohh,hisz aki kulfoldon el,annk nyilvan nincsenek rokonai,baratai,ismerosei,akik esetleg meg ott elnek es aggodik ertuk? Szep,jio magyar szokas..neked jobb,te dogolj meg es ne pofazz bele,hogy nekem hogyan es miert szar?:D Igy-igy..ugyesen sracok...ti vagytok a jovo zaloga...:P
  • Airbus A380 #29
    Előzetesbe került Damu Roland
  • Airbus A380 #28
    Más mert minősíteni semmi jogod., = más embert.
  • Airbus A380 #27
    Külföldről ujjal mutogató nagyzókra itt elég sokan nem adnak... :))


    Más mert minősíteni semmi jogod., A szabad vélemény nyilvánitásnak is megvannak a határai.
  • zserrbo #26
    Én sem nézem se a Barátokat, se a Jóban rosszban-t, ha már szabad vélemény akkor ne nézz magyar műsort, ha ennyire utálod a magyar színészeket. Van számos műsor a sok begyepesedett embereknek.
  • AZTA #25
    Minket se érdekel a te véleményed, az meg pláne nem hogy melyik nyugati országban sepred a szemetet :D
  • cateran #24
    Mellefogtal kis baratom:) Meg csak nem is Magyarorszagon elek,nemhogy tudnek akarmit is errol a szemelyrol,sorozatrol...Az hogy 1 kis orszag,kis sorozatanak tobbe-kevesbe "fontos" szereploje..ez igy 1 nagy nulla...a sajat szakmajaban is,meg ugy egyebkent is...
    Masreszt meg minden jogom megvan,hogy minositsek AKARKIT....(szabad velemeny,tudod?:))