SG.hu·

Van élet a Fűrész mellett is

A Fűrész 3D mellett több premierre is sor került itthon a múlt héten, azonban sem Az amerikai, sem a Könnyű nőcske nem szerepelt úgy, ahogy azt a minőségük megkívánta volna. Egyedül a Gru nem okozott csalódást.

Miközben a hazai mozikat a hétvégén a Fűrész 3D uralta csalódást keltő, de mégis első helyet jelentő teljesítményével, nem szabad elfeledkeznünk a többi premierről sem. Bár igaz, hogy azokkal kapcsolatban nem sok jóról tudunk beszámolni. Hiába kapott ugyanis remek kritikákat a Könnyű nőcske és Az amerikai, itthon, akárcsak múlt héten A tolvajok városa, mindkét film megbukott. Előbbi 8227 nézője csak az ötödik, utóbbi 6622 jegyvásárlója pedig a hatodik helyezésre volt elegendő, ha az országos teljesítményüket nézzük.


A toplista második és harmadik helyén továbbra is a három hete bemutatott Ízek, imák, szerelmek (összesen eddig 84 ezer néző) és The Expendables - A feláldozhatók (összesen eddig 73 ezer néző) áll, a bevételi lista negyedik helyét pedig az a Gru szerezte meg 6351 nézővel, melyet egyelőre csak előjátszottak a mozik, a premierjére csak ezen a héten kerül sor. (A kisebb nézőszám a 3D-s felár miatt eredményezett magasabb bevételt.)


Csütörtöktől a már említett Gru mellett a Terhes társaság próbálkozhat meg a heti legnézettebb film díjának elnyerésével.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© viasz2010. 11. 11.. 23:43||#5
Vedd észre a szmájlit 😊)
© Wolfman0172010. 11. 04.. 18:59||#4
Vedd észre az iróniát 😊
© viasz2010. 11. 04.. 10:02||#3
Ne is haragudj, de neked semmi se jó? :p
Ha avatar van az a baj, ha nincs avatar az a baj? :p

Mondjuk ez igencsak hatásvadász cím... Semmi köze a Fûrészhez, de így legalább van aki elolvassa, mert azt a "szar" Fûrészt legalább valaki megnézi és van róla véleménye, nem úgy mint a cikkben említett zseniális filmek...
© berczely2010. 11. 04.. 00:52||#2
😄D
© Wolfman0172010. 11. 03.. 18:06||#1
Kezd sokasodni a Fûrészes cikkek száma, viszont Avatar hiányom van. Viktor nagyon gyorsan tegyél rendet mert ez így nagyon nem lesz jó, hogy napok óta nincs Avatar....