Szekeres Viktor

2012-ben folytatódik a nyár egyik leglátványosabb filmje

Első blikkre nem volt túl sikeres a Step Up 3D, de a Magyarországon százezret meghaladó nézőszámot elért filmet a nemzetközi jó szereplésnek köszönhetően 2012-ben folytatni fogja a Summit.

Már az előzetes alapján is a nyár egyik leglátványosabb filmjének ígérkezett a Step Up 3D, s ez a filmet megtekintve sem változott - kár, hogy összességében a végeredményről már közel sem ennyire pozitív a véleményünk, hiszen a látvány egymagában nem elég a jó filmhez. A készítők 2012-ben köszörülheti ki a csorbát, hiszen a Summit Entertainment bejelentette, hogy a Step Up 4Ever-t akkor tervezik bemutatni, természetesen 3D-ben.

Az alig 30 millió dollárba kerülő film furcsa módon Amerikában nem volt nagy siker, hiszen még a magasabb jegyárakkal is csak 42 millió dollárt gyűjtött össze, ami az első két rész 65 és 58 milliós teljesítményétől elmaradt, pedig általában a 3D-s verzió növelni szokta az érdeklődést a franchise-ok iránt. Azonban a stúdió nagy örömére nemzetközileg bőven volt kereslet a filmre, s az első rész 48, valamint a második epizód 92 milliós nemzetközi bevétele után a Step Up 3D 108 millió dollárt termelt Amerikán kívül. (Nálunk is több, mint százezren váltottak jegyet a filmre.)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bippo #2
    Step Up High 5
    Step Up New ba6
    S7ep Up
    Step Up oo (Unlimited)
    ...stb
  • smaszi #1

    Biztos jó, bár nekem sosem tetszettek az ilyen táncikálós filmek/sorozatok...