Szekeres Viktor

Minden idők legérdektelenebb 3D-s filmje

Hiába jelentkezett új filmmel a Rémálom az Elm utcában és a Sikoly-filmek atyja, Wes Craven, a közönség úgy döntött, hogy nem nézi meg a 3D-sre konvertált My Soul To Take-et.

Hiába lesz október a horrorfilmek hónapja, úgy tűnik, hogy a stúdiók mindezt csak a filmek mennyiségével érik el, nem pedig minőségi jellemzőkel, illetve az alkotások által bevételezett dollárhalommal. A múlt heti tripla horrorfilmes bukást múlt héten egy újabb fejelte meg, hiszen Wes Craven új filmje, a My Soul To Take igazi közönyt váltott ki a nézőkből, s ez bizony azt is jelenti, hogy a 3D-sre (feleslegesen) felkonvertált film valószínűleg elkerüli a hazai mozikat.


A sorozatgyilkosos alkotás a hétvégén 2572 amerikai moziban mindössze 6,9 millió dollár bevételt hozott az első becslések szerint, ez pedig csak a hétvégi toplista 5. helyére volt elegendő. Az 25 millió dollárba kerülő produkció így teljes mozis futása alatt nagyjából 15-18 milliós teljesítménnyel fog zárni. A film bevételeinek 86%-a 3D-s vásznon realizálódott, ami azt jelenti, hogy kevesebben nézték meg, mint a hatodik helyezett, 6,3 milliós Tolvajok városát, mely négy hete látható a filmszínházak műsorán.

A minden idők legrosszabb, minimum 1500 mozis 3D-s premierjét produkáló My Soul To Take (eddig az Alfa és Omega nyitása volt a leggyengébb) bukásának oka egyértelműen a tinik távolmaradása volt, hiszen a hasonló filmek esetében a közönség nem ritkán 70%-a 25 éven aluli, míg ezúttal a nézők 52%-a 25 éven felüli volt a Universal Pictures felmérése alapján. (A nemek szerinti megoszls 54% - 46% volt a hölgyek javára.)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gromgotth #10
    bárcsak megbukna, bárcsak eltűnne az egész műfaj...
  • cateran #9
    Bullshit duma..ha igy mukodne a dolog,akkor nekem tetszett volna az Indy 4 is,meg a SW 1-3,meg a...minden mas,amit "nagy nev"rendezett,szerepelt benne,vagott,stb,....de nem igy tortent....
    Mondjuk nezettsegi adatok detto szart se szamit...az a gebasz,hogy manapsag mar 1 jol csengo nev sem garancia a minosegre...az meg hogy milyen bevetelt produkal,meg hanyan nezik meg..na az plane nem...
  • Rony94 #8
    Ott az igazság! :D
  • smaszi #7
    Mindegyikőtöknek igaza van, és egyikőtöknek sincs. Jó filmet/sorozatot úgy lehet (sztem.) találni, hogy minden lehetséges forrásból értesülsz, s ha megtetszik akkor nekiállhatsz megnézni. Persze így sem 100%, hogy tetszeni is fog...
  • kalapos01 #6
    Ha akarsz, akkor nézz nézettségi adat alapján filmet, de nagyokat fogsz koppanni.
  • kanduhr #5
    Dvd-ből majd bőven visszajön.
  • Wolfman017 #4
    Igen, te vagy az okos. Nézettségi adat alapján kell a filmet nézni nem pedig Wes Craven 40 évnyi munkássága a róla és filmjeiről alkotott vélemény és az előzetes alapján.
  • kalapos01 #3
    Könnyű eset vagy. Ha rá van írva a plakátra egy év, akkor engedelmeskedsz. Mindegy, hogy milyen a film, te mész. Hollywood imádna téged.
  • Aldo Moro #2
    Csak Wes Craven miatt fogom megnézni, magasan nem érdekel, hogy odaát, hogy teljesít.
  • Wittgen #1
    Lehet, hogy bukás lesz az amiknál, de Wes Craven miatt megnézem, ha jól emlékszem az Éjszakai járat óta (2005?) nem volt filmje, az meg azért elég jó volt. A Sikoly trilógiáról nem is beszélve...