SG.hu·

Mégsem 3D-s lesz a Harry Potter 7

A Warner úgy döntött, hogy nem akar közepes minőségű Harry Pottert látni a mozikban, ezért a filmet nem mutatják be 3D-ben, így az csak hagyományos verzióban, valamint IMAX-re konvertáltban lesz látható.

Akár az év híreként is emlegethetnénk azt, hogy a Warner Bros Pictures sajtóközleményben jelentette be, hogy a Harry Potter és a Halál ereklyéi 1. rész (Harry Potter and the Deathly Hallows - Part 1) "csak" 2D-ben lesz és IMAX-verzióban lesz megtekinthető, nem készül belőle 3D-s kópia. Legalábbis nem 3D-ben fogják bemutatni a filmet, de ettől persze még a premiert követő hónapokban, mielőtt lecsengene a Potter-láz, a Warner még előállhat egy térhatású bemutatóval.


Ugyanis a 3D mellőzésének az az oka, hogy a Warner (a sajtóközlemény szerint) úgy érzi, hogy már nincs elég ideje arra, hogy számukra megfelelő minőségű 3D-s konverziót készítsen a Halál ereklyéiből, közepes változatot pedig úgy tűnik, hogy nem akarnak. A film Amerikában november 19-én kerül bemutatásra, mi egy héttel később láthatjuk, s ezzel egyébként ezen időpontokban így hirtelen nagyon sok 3D-s terem válik "üressé", így meglehet, hogy a 3D-s filmekkel túlzsúfolt decemberi kínálatból produkció kihasználja az adódó alkalmat.

A július közepére tervezett nyolcadik Harry Potter-film 3D-s konverziója természetesen gond nélkül el fog készülni.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© winnie2010. 10. 11.. 00:47||#11
az csúnya lenne😊 az imax elsõsorban nagy vászon meg felbontás. és pár fontos technikai jellemzõ, amit passzolok. az eddigi legjobb imaxes film is 2d-s volt. nem kell mindig a 3D-s csilivili😊

(megjegyzem, kíváncsian várom, mikor kezdenek el igazi imax-filmeket forgatni. aki ért hozzá: erre van sansz a jelen techniával? volt egyáltalán a sötét lovag pár jelenetes próbálkozása óta nagy filmben imax kamera?)
© Fidolorous2010. 10. 10.. 23:48||#10
de most basszus az IMAX nem alapból 3D-s verzió ?
© Wolfman0172010. 10. 10.. 12:38||#9
Az csak egy félrevezetés lenne, amivel az Avatar 2-re gondol elsõre az olvasó és kattint is, de a cikk nem azt tartalmazná, csak megvezetné a népet ahogy szokta. 😊 ViktorStyle
© Barakukk2010. 10. 10.. 12:08||#8
De ha mindenáron Avatar cikket szeretnél, akkor nyugodt lehetsz róla, hogy pár hét múlva érkezik az "Avatar a legnézettebb film Magyarországon a rendszerváltás óta". Eddig a Baljós árnyak volt 1 millió 196 ezerrel vagy nem tudom pontosan, de e körül.
© zsoltz2010. 10. 10.. 12:07||#7
várós😊
© Barakukk2010. 10. 10.. 12:05||#6
De csak 2014-ben jön az új Avatar 😄

Amúgy nem hinném, pont akkor jelenik meg a DvD és BD változat is, ami 16 perc pluszt jelent, míg az új moziváltozat csak 7-8 perccel hosszabb. Ha forgalmazni akarnák az Avatar Special Edition-t, már megtették volna. Meg két hete már Nyíregyházán is alig nézték az Avatart, inkább hozzanak olyan filmet, ami legalább félházat produkál.
© arty2010. 10. 10.. 10:14||#5
respekt a warnernak!
© Wolfman0172010. 10. 10.. 05:46||#4
Nem, jön vissza az Avatar és már látom is Viktor legújabb cikkét: "Megverte a Harry Potter legújabb részét az új Avatar premierje"<#taps>
© Barakukk2010. 10. 09.. 20:53||#3
Akkor a megüresedett 3D-s termek helyére jöhetne a Piranha 3D!
© Szolnokboy12010. 10. 09.. 19:48||#2
becsülendõ, hogy a Warner meglépte ezt, és nem tol szart az emberek elé. eddig ilyen nem fordult elõ és nem is nagyon fog. a fox speciel ezt tuti nem tette volna meg.