Szekeres Viktor

A 300 rendezője készítheti el az új Superman-mozifilmet

Zack Snyder, a 300 és a Watchmen után újabb képregény-adaptációt rendezhet, ő nyerte el leginkább Christopher Nolan, producer tetszését a Superman-reboot rendezőjelöltjeinek meghallgatása során.

A korábban emlegetett, 5 főre leszűkült mezőnyből végül Zack Snydert választották ki Christopher Nolanék a legújabb, valószínűleg 2012-ben mozikba kerülő Superman rendezőjének. Valószínűleg a többi négy jelölt, Tony Scott, Matt Reeves, Jonathan Liebesman és Duncan Jones sem boldogtalan, hiszen mindegyikük több vasat is tart a tűzben, több projektjük van előkészületben vagy áll premier előtt.

A Deadline értesülését maga a rendező (300, Watchmen, Az Őrzők legendája) is megerősítette, aki elmondta, hogy amint véget ér a Sucker Punch című fantáziafilmjének forgatása, rögtön előáll a Superman-film előkészületeinek. A hivatalosan címmel még nem rendelkező Superman: Man of Steel Chrstopher Nolan és David Goyer forgatókönyve alapján fog készülni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Simkó77 #13
    Nagyszerű,még mindig újat meg újat,de az nem jut eszükbe hogy kezd unalmas lenni! Majdnem mindegyik ugyanarról szól: Superman védi a várost minden piti gyerektől - jön egy főgonosz aki a szerettét elrabolja - Superman nem bír vele-utánna még is bír vele - a főgonosz meghal - és végül Superman a karjában viszia a csajt és repülnek a kék ég alatt! UNCSIIIII
  • kalapos01 #12
    Mert az nem volt sikeres. Nem agysebészet.
  • Ender Wiggin #11
    Alig pár éve volt már egy reboot. Most minden még egy?
  • G22 #10
    Itt->
    Darkseid+Superman ruci Smallville 10.évad Lazarus
  • G22 #9
    Darkseid a Smallville 10.évadban a főgonosz és az első részben meg is jelenítették őt.
    Remélem Tom Welling lesz a mozifilmben is.
  • Loverman #8
    nyilván az is közrejátszott hogy mindig is valamennyire életszerűre akarták megcsinálni ezeket az adaptációkat (igen, még akkor is ha egy másik bolygóról jött szuperember van benne), és ebbe beleillett Lex Luthor
  • Mister #7
    Én is unom már Lex Luthort, dehát ez van, viszont olcsó, mert vele nem sok dolga van a sminkesnek, csak ráhúz egy úszósapkát, és kész is.
    De tényleg, annyi más ellenfele van Supermannek, hogy igazán jöhetne valaki más főgonoszkodni.
  • Zaraki Kenpachi #6
    Darkseid-t szívesen látnék a vásznon.
  • Quantumleap #5
    Magyarázza már el nekem valaki, hogy miért kell minden Superman filmbe Lex Luthor? A képregénybe talán mindig ő volt a főgonosz???
  • Csaba #4
    Hát igen. Én pl. Metallo karakterét látnám szívesen benne.