SG.hu·

Pap gyilkolja a vámpírokat a Priest előzetesében

Paul Bettany nem viccel a Priest című képregény-adaptáció előzetesében, hiszen papként irtja benne a vámpírokat. A film bemutatójára májusig kell várnunk, de kárpótlásul konvertált 3D-ben is megnézhetjük.

Megérkezett a Priest című képregény-adaptáció első hivatalos előzetes, melyben a Paul Bettany által alakított címszereplő indul vámpírvadászatra. Bár a Screen Gems új filmjének a forgatása egy ideje befejeződött, a premierjére egészen májusig kell várni: itthon 12-én, míg Amerikában 13-án mutatják be a filmet. (A várakozás egyik oka a 3D-s konvertálás lehet, hiszen a film tárhatású verzióban is látható lesz.)


A Paul Bettany, Karl Urban, Cam Gigandet, Maggie Q, Lily Collins, Steven Moyer, Brad Dourif és Christopher Plummer szereplésével készülő akcióhorrort az a Scott Stewart rendezi, aki idén mutatkozott be a mozis rendezők között A légióval. A történet egy harcos papról szól, aki ellenszegül az Egyház törvényeinek, hogy egy ifjú seriffel, valamint egy gyönyörű papnővel levadásszon egy renegát vámpírbandát, még mielőtt azok a pap unokahúgát vámpírrá változtatják.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© creed132010. 09. 10.. 23:30||#10
Wolfman017-nek szólt...
© creed132010. 09. 10.. 23:29||#9
Ez az állandó fikázás már tényleg unalmas....<#ejnye1>
© boomsly2010. 09. 10.. 20:13||#8
Nincs egy képregény-film már, amiben vámpírok helyett mutánsok, pap helyett pedig egy rendõrbíró aprítja a gonoszt ugyanilyen városállamokban vagy épp a pusztában?
© m minnifield2010. 09. 10.. 15:38||#7
+1<#eljen>
© bmw2010. 09. 10.. 12:37||#6
Jogos!
© Dynamic2010. 09. 10.. 10:47||#5
Mi a francért fáj az neked, hogy leírja, hogy pap gyilkolja a vámpírokat? Egy Priest cím még nem mond semmit. (Azokról nem is beszélve, akik nem tudnak angolul.) Faszt kötekedtek állandóan...
© z999992010. 09. 10.. 10:37||#4
várós lesz, remélhetõleg nem egy felturbózott solomon kane lesz.
© pokolfiu2010. 09. 10.. 09:07||#3
hááát, a légiónak is jó volt a bemutatója, azt a film egy rakás szar volt... remélem nemugyanaz a szindróma...
© Wolfman0172010. 09. 10.. 07:43||#2
Na ne idegesíts fel Viktorka, hogy egy Priest címû vámpírhorrorban tényleg egy pap gyilkol?! Már azt hittem, hogy egy rabbi...
© visnait2010. 09. 10.. 07:17||#1
Szépen néz ki. Reméljük, nem a legjobb 2 percet vágták össze.