SG.hu·

Az Avatar új mozis verziójának plusz jeleneteiről

Az Avatar különleges kiadásának bemutatóját követően azonnal felkerültek az internetre azon plusz jeleneteknek a leírása, melyekkel a Fox és James Cameron kibővítette a moziban eddig látott filmet.

Amerikában és a világ pár országában már pénteken bemutatták az Avatar különleges kiadását, melyet a Fox és James Cameron 8-9 percnyi plusz jelenettel egészített ki. Azok, akik (még) nem látták a Special Editiont és persze azok is, akiket nem is érdekel a plusz tartalom moziban, de elég kíváncsiak, hogy mit főztek ki a készítők, most végre megtudhatják, hogy milyen extra jeleneteket láthat a mozis közönség. (Részletesen itt lehet elolvasni.)

A bővített verzió legjelentősebb részlete egy három perces vadászjelenet, melyben pár Sturmbeast nevű teremtményt próbálnak elejteni. Emellett egy rövidebb jelenet foglalkozik Grace Pandorával kapcsolatos múltjával, melyből kiderül, hogy annak idején tanította is a Na'vikat. Ugyancsak pár plusz másodpercnyi anyagot lehet látni a hegyekhez való megérkezésből, amikor is Jake megpróbálja elmagyarázni, hogy miért lebegnek a hegyek. A maradék kisebb jeleneteket egy Tsu'tey által vezetett támadás vezeti fel a buldózer ellen, majd Quaritch (akinek így megalapozottabb a motivációja), Selfridge és Weinfleet veszi szemügyre a dózer sérüléseit és persze kapunk bőven csodás, biolumineszcenciás momentumokat, mint ahogy egy elég intim snittet is Jake és Neytiri között, amint szeretkeznek.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© winnie2010. 09. 02.. 10:55||#8
hát, ha a google-t nem is, de a wikipediát használhatod: http://hu.wikipedia.org/wiki/Biolumineszcencia

a metró meg a rádió szavakat ismered?
© bippo2010. 09. 02.. 08:33||#7
természetes fénykibocsátó. Nem ez akar lenni?
© Aldo Moro2010. 09. 02.. 05:50||#6
"biolumineszcenciás " Biztos én vagyok mûveletlen, de mit jelent ez? Nincs magyar megfelelõje?
© bippo2010. 08. 31.. 15:28||#5
Ja, így érthetõ. De gondolom az ehhez készült bemutatókban csak nem lõnek le mindent. Az meg, hogy írnak róla, nem helyettesíti a látott változatot.
© Bren X2010. 08. 31.. 14:19||#4
Igen, igaz evvel cikk címmel tényleg nem vár mást az ember.
Én magára a jelenségre vagy marketingfogásra gondoltam.
Minek menjek el a moziba, ha a beharangozókban már látom a legizgalmasabb jeleneteket? Egyszerûen lelövik a poénokat.
© tntmax2010. 08. 31.. 13:18||#3
Fix hogy emiatt nem fogok kidobni még 2000-t, egyszer bõven elég volt végigszenvedni az iszonyatkényelmetlen vacak hazai imax moziban. Nem volt rossz film, de nagyon hosszú volt. Ennek a szpesöl edisönnek meg erõsen pénzéhség/lehúzás szaga van.
© bippo2010. 08. 31.. 09:47||#2
Most ilyen címmel mit vártál?
© Bren X2010. 08. 31.. 09:36||#1
Kérdõ: mi a jó nyavalyáért van mindig elmondva hogy melyek a plusz jelenetek?
Ennyi erõvel azt is mondhatnák, hogy nézzem meg külön a YouTube-on.