Szekeres Viktor

Örülhetnek a 3D-s filmek gyűlölői

A 3D egyre nagyobb teret hódít, a nézők még mindig meg vannak veszve a térhatású filmekért, azonban a hétvégén hosszú idő óta először nem volt 3D-s film a legnézettebbek között Amerikában.

Bár valószínűleg csak ideig-óráig tart a sokak szerint paradicsomi állapot, de Amerikában a hétvégén nem volt 3D-s film a legnézettebb öt alkotás között. Ilyen pedig utoljára tavaly októberben fordult elő. Persze mindez köszönhető a három premierfilmnek is, melyek az első 5-be bekerültek úgy is, hogy nem voltak térhatásúak, s annak is, hogy a Step Up 3D a közepes kezdése után nézőinek majd 60%-át elvesztette. (A hetedik helyezett táncfilm előtt a hatodik helyen a Gru című animáció is 3D-s.)


Persze ez az állapot csak átmeneti, hiszen péntektől már játszani fogják a mozik a Piranha 3D-t, utána pedig a 3D-s ínségben az Avatar használja ki egy különleges kiadás erejéig azt az időszakot, amikor nem mutatnak be egy 3D-s filmet sem. Ősztől kezdve azonban megindul a dömping és valószínűleg sokáig nem fognak a kihasználtság hiányára panaszkodni a 3D-s mozitermek üzemeltetői. A Kaptár negyedik részének szeptember 10-i premierje után idén még érkezik Az Őrzők legendája, a My Soul To Take, a Jackass 3D, a Fűrész 3D, a Megaagy, a Harry Potter 7, a Narnia 3, a Tron: Örökség, a Maci Laci és a Gulliver utazásai.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • marcee #5
    Vicces a végén a sikítva ordító hal!
  • Wolfman017 #4
    És ennek miért kell örülni?
  • winnie #3
    kivételesen tuti kivárom. kevés 3D-s film van, ami érdekel moziban, nagyjából a horrorok. ez az egyik. a piranha a másik:) a fűrész a harmadik.

    remélem a piranhára lecsap valamelyik forgalmazó.
  • Suffering #2
    Piranha 3d mikor lesz nálunk a mozikban?
  • bladesoft #1
    Ha nem világpremieres lesz a Resident Evil 4 akkor Dzsihádot hirdetek és kegyetlenül letöltömunkára fogom az utorrentemet.