Szekeres Viktor

Jön a Varázsgomba - Készen állsz a végső utazásra? folytatása

Nemsokára folytatást kaphat a meglepően hosszú magyar címmel Varázsgomba - Készen állsz a végső utazásra?, melyet más országokban csak úgy ismernek, hogy Shrooms. A második rész 3D-ben fog elkészülni.

A független filmek készítésével foglalkozó angol Vertigo Films két saját horrorfilm elkészítését jelentette be a Variety információi szerint. A cég az alacsony költségvetésű Night In The Wood mellé a Shrooms második részét fogja leforgatni - utóbbi itthon is megjelent DVD-n Varázsgomba - Készen állsz a végső utazásra? címmel. Mindkét film 3D-ben készül majd el, s így csatlakoznak a cég által már korábban bejelentett Streetdance 3D folytatásához, valamint a Horrid Henry 3D-hez.


A Shrooms című gombás horror 2008-ban került bemutatásra az amerikai mozikban, de mindössze 2000 dollár bevételt hozott. Nemzetközileg azonban jóval sikeresebb volt, majdnem 5 millió dollárra tett szert, főleg Angliában és Olaszországban lett közönségkedvenc. A Varázsgomba 2 egyelőre még az előkészítés korai stádiumában van, nem tudni, hogy pontosan mikor kerül bemutatásra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bmw #5
    Egy nagy 0....
  • Mat666 #4
    Az első rész is nagyon gyenge volt az a tipikus egyszer nézhető.
    A 2. résztől se várok többet.
  • Wolfman017 #3
    "az amerikai mozikban mindössze 2000 dollár bevételt hozott."
    Ez egészen biztos?oO
  • Wolf017 #2
    Nem voltam elájulva az első résztől, meglátjuk mit hoznak ki a folytatásból...sokat nem várok tőle!
  • kanduhr #1
    De jó. Már az első rész is nézhetetlenül rossz volt.