Szekeres Viktor

Thor és Amerika kapitány 3D konvertálást kap

A Vasember 2 még megúszta, azonban a Thor és a Captain America már konvertált 3D-film lesz. A Marvel Studios sincs a konvertálás pártján, de fogadkoznak, hogy a lehető legprecízebb munkát fogják végezni.

A Marvel Studios hivatalosan is bejelentette, hogy mint a Thor, mind az Amerika kapitány (Captain America) 3D-s konverziót fog kapni, s térhatású verzióban is moziba kerül. Mindkét film hagyományos módon készül, 2D-ben, s utólag, számítógéppel segítenek rá a felvételekre. A Captain America esetében felmerült a 3D-s forgatás, azonban a rendező, Joe Johnston pár teszt után igazi rémálomnak nevezte a procedúrát, s a konvertálás mellett döntött.

Mint mindig, most is érdemes megemlíteni, hogy a 3D-s konverzió a magasabb jegyáraknak köszönhetően inkább csak a bevételekben fog bemutatkozni, a filmeket azonban eredetiben, 2D-ben is meg lehet majd tekinteni itthon. (Szemben a tavalyi, 3D-ben forgatott horrorokkal, melyek nálunk nem kaptak 2D-s verziót.) Azonban az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a 3D-s termekkel ellátott mozik egy ideig biztosan csak a 3D-s kópiát fogják vetíteni, így ha valaki nem akar több száz forint pluszt kiadni, kénytelen várni egy-két hetet, vagy egy 3D-mentes mozit keresni. (Esetleg szurkolni, hogy kedvenc filmszínháza egyszerre több teremben is vetítse a filmeket.)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Hoz_Hun #3
    A Titánok harca után eldöntöttem, hogy én konvertált 3D többet nem nézek.
  • IMYke2.0.0.0 #2
    De utálom az ilyen ki/beszólásos videókat...
  • A1274815 #1
    Hát nem biztos, hogy olyan jő ötlet: Amerika kapitány (alternatív vélemény)