Szekeres Viktor

Kiderült, mennyi pénzt keresett James Cameron az Avatarral

James Cameron a Titanic című filmjével végül 97 millió dollárt keresett, de az Avatarért kapott összeggel e rekordját könnyedén adta át a múltnak. A kapott több százmillió dollárt a DVD-eladások alapozták meg.

A Deadline információi szerint James Cameron annyi pénzt keresett az Avatar rendezésével, mint rendező még soha széles e világon. Bár a film világszerte majdnem 3 milliárd dollár bevételt termelt, a pénz jó része a gyártó stúdiót illeti meg, a rendező csak az előzetesen megkötött szerződése alapján kapja fizetését, illetve részesül a haszonból.

Megérdemelte?
  • Minden egyes centet.
  • Dehogy érdemelte!
Nos, Cameron valószínűleg jó szerződést köthetett annak idején a Twentieth Century Fox-szal, hiszen a filmből nem csak rendezőként, hanem íróként és producerként is kivehet némi pénzmagot, összesen 350 millió dollárt - el lehet képzelni, hogy a Fox, illetve Dune Entertainment, valamint az Ingenious Media mennyit kapott. Az értesülések egyébként arra utalnak, hogy az összeg csillagászati mivolta nem (csak) a jó mozis szereplésnek köszönhetőe, hanem a várakozásokat jóval meghaladó DVD-eladásoknak is. Sokan ugyanis szkeptikusak voltak az Avatarral kapcsolatban, a mozis élmény mindenhatóságát és a 3D-t tartották a siker kulcsának, azonban a fapados, extrák nélküli, 2D-s lemezekből is annyit adtak el pár hónap alatt, mint még soha semmiből.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • halaszlo #43
    Szerintem már maga a látvány megérte. Az a sok repkedő, világító színes bizb*sz. A Campona Tropicarium kutyaf*asza hozzá képest, pedig oda 2,400 Ft egy jegy.
    De egyébként a történet is nagyon megfogott, és utána némi elmélkedéshez is alapot adott.
  • sandor8206 #42
    mondhatod a magadét, de ne keverd ide sztem Lucast amikor arról beszélsz Cameronnál, hogy mit kitől honnan lopkodott össze. Polcot lehetne rekeszteni a sok könnyvel ami azzal foglalkozik, hogy Lucas honnan "lopott"
  • Callisto #41
    "Más kérdés hogy csak hasonlít, vagy 1:1 ugyan az, csak nem animáció, hanem film,és nem a múltban, hanem a jövöben játszódik. DE ugyan az a történet!"

    Felsorolhatnék neked 100 filmet ami 1:1-ben ugyanaz a történet csak pl. nem Rómában, hanem Párizsban játszódik, nem férfi a szenvedő alanya, hanem nő stb.
  • WoodrowWilson #40
    "A központilag ellett döntve, az pedig nem éppen "optimális" objektív elvek mentén történt"
    Persze, mert nincs optimális, főleg nincs objektív elv. Most is láthatod, szerinted az Avatar szar, mások szerint az egyik legjobb film.
  • boond #39
    "előtte is voltak 3d-filmek, hasonlók is, nem hiszem, hogy csak e lenne a kulcs."
    Úgy tudom viszont ez az első 100%-ig digitális, 3d-s film.

    "Lucas többet kereset. (1 filmmel) "
    ez nem igaz.
    A III. részből 900-valahány millió dollá bevétele volt, vagy nyeresége nevezzük ahogy tetszik. ÉS mivel a stúdiónak vajmi kevés beleszólása volt, ez az összeg (80)90%-ban kb biztos őt illette meg. És azt is tudjuk hogy a film nem került, csak ennek a töredékébe, szal lehetett nagyon is.

    Amugy erdekes modon mindenki meg akarta nezni, annak ellenere hogy sokan mondtak csalodas.

    Érdekes mód én kibírtam nélküle is...

    "és ha átírták?? akkor mivan.. ha nem találod meg ezt a képet akkor sztem nemsűrűn gondolsz arra h "bakker ez oan mint a Pocahontas" XD"

    1. Plágium.
    2. Nem-nem is kerestem a képet, később botlottam bele véletlen, de akkor már rég hallotam erről, ergo nem volt újdonság, meg amúgy se érdekelt ez a marhaság.
    3. minimum egy saját story, írja arról, bánom is én, de nem ugyan azt, csak a jövöbe helyezve...

    "meg hány remake film készült már a világban.... "
    Ez más.
    2. annak is ilyen média támogatása volt,(nem hiszem) meg "eredetinek" nevezték??

    "lassan a filmipar is olyan lesz mint a zene, mindig hasonlítani fog egy számra, de mégse lesz ugyan az, és szerethető lesz.. de ez csak sztem :)"
    Más kérdés hogy csak hasonlít, vagy 1:1 ugyan az, csak nem animáció, hanem film,és nem a múltban, hanem a jövöben játszódik. DE ugyan az a történet!

    "Volt olyan rendszer is, ahol központilag el lett döntve, ki "érdemes" a pénzre meg a kitüntetésekre, ki gyárt "jó" filmeket, és ki a "művész". Látom, nagyon vágytok vissza."
    Az egy teljesen más történet, Egyébként a kapitalizmusnak is több formája van(!)
    A központilag ellett döntve, az pedig nem éppen "optimális" objektív elvek mentén történt...Meg még sorolhatnánk....
  • pixx #38
    A mozijegyért kár hisztizni ebben egyetértek veled, ahol én lakok 10-12 euró az alap mozijegy, a 3d-s meg közel 18 euró volt...
    Viszont a dvd árak nagyon nincsenek rendben Maffiózók összes évad 78 euró, és még van pár ilyen, Solomon Kane-t egy hete vettem 17 euróért blu-ray-en, mikor januárban otthon volt 8 rongy volt egy blu-ray lemez, és még nem is a legújabb filmek...biztos rossz helyen nézetem...
    És a dvd-ben is tévedsz, mert az kezd értéktelen lenni 10 euró a max, az új filmek 15 eurók 2 hétig, aztán lecsúsznak 10 euróra...
    És most elindultak a dvd kollekció gyártások összes avp, alien és predator film együtt 12 euró (8film), 2. világháborús filmek Ryan közlegénytől, egészen az Iwo Jimáig (10 film) 12 euró...szeretnék Magyarországon ilyen akciókat látni ennyiért...
    Vagy az Elit alakulat 24 euróért Blu-Rayen...szóval a magyar dvd piac árakban elég rossz...
  • Merces #37
    Vursli Entertainment
  • Wolf017 #36
    Megérdemelte, bár nekem egyáltalán nem jött be az Avatar.
    Tök mind1 miből szerzi az ember a pénzét, a lényeg, hogy legyen.
    Ha meg tudja szerezni, jobban csinálja, mint mások.
    ...
  • Laurion #35
    Látom, sokaknak nem tetszik a kapitalizmus :) Az van, hogy az ember a kapitalizmusban annyit keres, amennyit a terméke a piacon megér. Ha egy film letarolja a piacot, akkor a gyártói piszok gazdagok lesznek. Pont.

    Volt olyan rendszer is, ahol központilag el lett döntve, ki "érdemes" a pénzre meg a kitüntetésekre, ki gyárt "jó" filmeket, és ki a "művész". Látom, nagyon vágytok vissza.
  • Manki #34
    és ha átírták?? akkor mivan.. ha nem találod meg ezt a képet akkor sztem nemsűrűn gondolsz arra h "bakker ez oan mint a Pocahontas" XD
    meg hány remake film készült már a világban....
    lassan a filmipar is olyan lesz mint a zene, mindig hasonlítani fog egy számra, de mégse lesz ugyan az, és szerethető lesz.. de ez csak sztem :)
    Az h mennyit keresett... EZ VAN.. attól h reklamálnak,nem fog kevesebbet kapni, nameg a filmekbe mindig sok pénz van :) ennyiből egy híresebb focistának is beszólhatnátok h miért írt alá 3 éves 200 millió eurós nike szerződést (csak vmi kitalált példa)