Szekeres Viktor

500 milliós lesz a Mancs-mozifilm

Megvan a tervezett Mancs-film főszereplője és kiderült, hogy nagyjából 500 milliós büdzsében gondolkodnak Pejó Róberték. Az eredeti tervekkel szemben a történet nem drámai lesz, hanem tündérmese.

A Film.hu értesülései szerint a Mancs életéről szóló magyar film főszereplője Nagy Ervin lesz, s a forgatás nemsokára el is kezdődhet, mindössze pár dublőrkutya és néhány millió forint hiányzik az üdvösséghez. Mint arról már korábban beszámoltunk, a Pejó Róbert filmje inkább családi alkotás lesz, afféle tündérmese, pedig az első forgatókönyv, amit 2008-ban Köbli Norbert és Magda Dalajani írt, még inkább volt drámai, hiszen a katasztrófákra és a kutya betegségére koncentrált.

A nemzetközi piacra, koprodukcióban készülő alkotás stábja is kezd összeállni, hiszen megvan már az operatőr (Miklauzic Márton), a díszlettervező (Banovich Tamás), a gyártásvezető (Zánkay Piros) és a line producer (Kulcsár Zsuzsa) is. A film 500 millió forintba fog kerülni, ebből 100 milliót az MMKA pályázatán nyertek a készítők, 50 millió forintot a TV2 biztosít a produkciónak, s ezek mellett még román és macedón filmalapok szállhatnak be a finanszírozásba.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zolthen #1
    Mint egy falat kenyér, úgy kell ez a film