SG.hu·

Megvan a LEGO-mozifilm rendezője

A Transformers indította el a mostani egyik fő mozis adaptációs hullámot, mely szerint a hollywoodi stúdiók mindenféle gyerekjátékok, robotok, babák és társasjátékok alapján készítenek filmeket. A LEGO sem akar kimaradni.

Úgy tűnik, hogy a Warner Bros. tervezett LEGO-mozifilmje megtalálta rendezőjét - illetve rendezőit, hiszen Phil Lord és Chris Miller, a tavaly év meglepetéssikerének, a Derült égből fasírtnak a rendezői már a tárgyalások végső stádiumába értek a stúdióval. A duó ráadásul nem csak a rendezői, hanem a forgatókönyvírói posztot is betöltené.

Egyelőre a tervezett film történetéről semmit sem lehet tudni, csak annyi biztos, hogy egy családi kalandfilm lenne, mely a Lego-világban játszódik, s a mai divatnak megfelelően animációs és élőszereplős jeleneteket ötvöző hibrid lenne. Ez utóbbi műfaj egyébként csak a rendezők prezentációját követően kristályosodott ki, hiszen sokági sem a Warner, sem a Lego cég nem tudta, hogy élőszereplős vagy 100%-ban animált irányba induljon el filmjével.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Pesta762010. 07. 07.. 13:18||#4
Megnéztem ezt a kis animációs filmet. Jó volt látni azokat a figurákat animációban mozogni amikkel az emberek nagy része játszott még fiatalabb korában! Kíváncsian várom mit tudnak kihozni az élõszereplõs moziból.
© brueni2010. 07. 01.. 10:52||#3
nem ez lenne a lego elsõ megnyilvánulása...


Lego - Clutch Powers kalandjai
(Lego - The Adventures of Clutch Powers, 2010)


Clutch Powers, a LEGO univerzum legjobb építõmestere és felfedezõje, aki élete legveszélyesebb küldetése elõtt áll. Clutch és LEGO szakemberekbõl álló csapata izgalmas kalandjuk során LEGO City-bõl indulva az Ûr Rendõrség Börtönbolygóján keresztül eljutnak Ashlar középköri földjére. Küldetésük, hogy a királyi trón törvényes örökösének segítsenek megtalálni a bátorságot annak érdekében, hogy visszaszerezhesse a birodalmat az ördögi gonosztevõ, Mallock kezei közül. Építõ tudásuk komoly próbatétel elé kerül, amikor Mallock csontváz-seregével néznek farkasszemet.

© bippo2010. 06. 30.. 23:10||#2
De jó, hogy eszembe juttattad, lesz Gulliver film is Jack Black-kel, már nagyon várom.
© Mister2010. 06. 30.. 22:48||#1
Gulliver a félelmetes törpelegók földjén?