Szekeres Viktor

Már a Verdák 2 előtt visszatérnek a Toy Story karakterei

Aki megszerette a Toy Story karaktereit, annak sem kell sokáig nélkülöznie őket, hiszen már jövőre viszontláthatja egyiket-másikat, köszönhetően annak, hogy a Verdák 2 előtt Toy Story-rövidfilm kerül bemutatásra.

A Toy Story 3 rendezője, Lee Unkrich Twitterén keresztül hozta nyilvánosságra a hírt, miszerint Woody-t és csapatát hamarabb viszontláthatjuk, mint hinnénk. Unkrich elmondta, hogy a filmsorozat harmadik epizódjában megpróbálták legjobban befejezni a játékok és Andy történetét, de mivel az emberek ennyire szeretik a karaktereket, így kár lenne búcsút mondani nekik. Azonban mivel egyelőre még tervbe sincs véve egy esetleges Toy Story 4, más megoldással kellett előrukkolnia a Pixarnak.

A rendező bejelentette, hogy a Verdák 2 jövő évi, június 24-i premierje előtt is látható lesz a szokásos Pixar-rövidfilm, mely ezúttal a Toy Story karaktereinek közreműködésével készülhet el. A Toy Story 3-at egyébként a hétvégén mutatták be Amerikában, s minden idők második legjobb animáció filmes nyitányát produkálta, mellyel magasan a legnagyobb érdeklődést kiváltó Pixar-film lett.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • InterFoxSOFT #4
    Én tegnap láttam.
  • Etinger #3
    Nem estek bele azokba a hibákba mint a harmadik Shrek. Kell ennél több??
  • gulyasandras #2
    Még szép, hogy folytatják.
  • ata4100 #1
    Nem is csodálkozom rajta. Nem rég néztem meg, és eszméletlen jó volt. :D