Szekeres Viktor

Toldi Miklósról szól nagyköltségvetésű mozifilmek készülnek

Káel Csaba, sok éves hallgatás után rövid időn belül második filmtervével jelentkezik. A rendező elmondása szerint 2003 óta dédelgeti Toldi Miklósról szóló kalandfilmjét, melyre az MMKA-tól már kapott egy 100 milliós szándéklevelet.

Káel Csaba, a Bánk bán rendezője, nemrég minden idők legdrágább magyar filmjével került összefüggésbe, most pedig egy másik, meglehetősen költséges, kosztümös produkcióval. A hírek szerint ugyanis Toldi Miklós "életét" akarja megfilmesíteni, legalábbis a Magyar Mozgókép Közalapítvány szándéklevelében jelezte, hogy 100 millió forinttal támogatná az alkotást.

Az eset érdekessége, hogy az MMKA közleményében egy másik magyar Toldi-filmnek is adott 100 milliós szándéklevelet, mégpedig Pálfi Györgyének (Hukkle, Taxidermia). A rendezők elmondása szerint a két tervezett alkotás erősen különbözne, mind nyelvezetében, mind célközönségében, de természetesen mindkettő valamilyen szinten modernizált lenne, s mindkettő forgatókönyvét a teljes Toldi-trilógia alapján készítették el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Atomreaktor #8
    köszönjük szépen, hogy ezt is modernizált változatban fogjuk kapni és mindjárt kettőt is. hol vagy már Tenkes kapitánya, Tüskevár és társai? :( Ezek még ma is értelmes filmek, bármikor megnézem őket és le is köt. De ezekkel mi lesz? Ki az akinek pl. a Honfoglalás a polcán van és csillogó szemekkel tekint rá?
  • Csakezmaradt #7
    Majd nem a nyomórudat kapja fel, hanem a shotgunt, és szétlő mindenkit, majd: A nevem Toldi, James Toldi.
  • Csakezmaradt #6
    "erősen különbözne mind nyelvezetében, mind célközönségében"
    Vagyis:
    1; Hé, paraszt! melyik út megyen itt Budára?
    Kérdi Laczfi hetykén, csak amúgy félvállra;
    2; Csá vazzeg! Melyik út megy Budára?
    Kérdi a kiscsávó, cigivel szájában.
  • Csakezmaradt #5
    Úgy, mint pl. A kőszívű ember fiait? Az jó volt.
  • boomsly #4
    És ez már a második(!!) film-álma alig pár hónap alatt!
    Csabi-Csabi! Miért is hallgattál te most 8 évig, ha tehetséges vagy?
    Vagy nem vagy és egyszer sem méltattak díjra a munkásságodért.

    Bárcsak a saját pénzeden forgatnád le a megalomán bukásaid!
  • ADAMEX9 #3
    "mindkettő valamilyen szinten modernizált lenne"
    Ez mit jelent? Malomkő helyett faxgéppel dobálózik?
    Nem lehetne simán leforgatni díszletekkel, jelmezekkel, régiesen, igényesen??
  • CaptainRumi #2
    Mindenképp két Toldiról szóló filmet akarok megnézni! Ha már ennyire megy nekik...
  • nessboth #1
    Én a Bán Mór féle Hunyadiról néznék filmet, filmsorozatot, mert a könyvsorozat odab*sz!!