SG.hu·

Batman és Pókember ellen a Jégkoszak 4

A harmadik Batman-filmmel és a negyedik Pókember-résszel fog megküzdeni a 3D-s Jégkorszak 4, köszönhetően annak, hogy gyártója éppen a két szuperhős film közé tette a bemutatóját. 2012-ben.

A 20th Century Fox nem szívbajos, hiszen 2012. július 13-ára tűzte ki a Jégkorszak 4 premierdátumát. Az eredetiben Ice Age: Continental Drift 3D címet viselő folytatásfilm így 10 nappal a 3D-s Pókember reboot és egy héttel a harmadik Batman-film előtt kerül moziba. Ez egyébként azt is jelenti, hogy Denevérember új eljövetele kisebb eséllyel lesz 3D-s, hiszen a két vetélytárs meglehetősen sok 3D-s vásznat elhappolhat.

Az, hogy lesz negyedik Jégkorszak-film, természetesen nem meglepetés, hiszen eddig mindegyik rész túlszárnyalta bevételben az előzőt. Míg az első epizód Amerikában "csak" 176 millió dollár bevételt hozott, addig a két folytatás 195 és 196 milliót - utóbbi egyébként a 3D-nek is köszönhette ezt. Sokkal látványosabb az Ice Age-filmek nemzetközi sikersorozata, hiszen a 206 millió dolláros nemzetközi bevételt hozó kezdést 460 millió dolláros második és 688 millió dolláros harmadik rész követte. A Jégkorszak 3 természetesen Magyarországon is a legnézettebb film volt 2009-ben, megelőzve a Harry Potter 6-ot és az alig 15 napos bevétellel rendelkező Avatart.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© winnie2010. 05. 08.. 15:02||#7
tisztán imax film eddig sem volt. vagyis volt, a sok 40-50 perces doksi, de olyanok most is készülnek. egyszer egy 90 perces imax is jöhetne.
© SBKMoses2010. 05. 08.. 01:02||#6
és nem sok kamera van belõle a világon. amikor a TKD-t forgatták, 5 olyan kamera volt összvissz, ebbõl egyet összetörtek az alagútas üldözésnél és azóta nem sok tisztán IMAX film készült
© winnie2010. 05. 07.. 19:30||#5
valóban? komolyan kérdezem, hogy ennyire látványos a különbség annak is, aki a dvd-t és a br-t 5 méterrõl nézve nem tudja megkülönböztetni?
© sugarman2010. 05. 07.. 18:50||#4
Hangos, nehéz és keveset lehet vele felvenni. De a látvány kárpótól mindenért 😉
© ZeGa2010. 05. 07.. 15:59||#3
Én úgy tudom, hogy nem hangos, hanem, hogy kevés játékidõt lehet vele felvenni, mert elfogy a film és ezért gyakran filmet is cserélni kell egy imax-es kamerában, ami ha jól tudom szintén nem egyszerû, ráadásul a kamera sem könnyû, de javítsatok ki, ha tévedek.
© Chocho2010. 05. 06.. 16:41||#2
Nem az volt a baja Nolannak két éve, hogy túl hangos a cucc? Megoldást találtak?
© Andrews20072010. 05. 06.. 16:34||#1
2012 július 20.-án lesz a Batman 3 premierje, így a Jégkorszak 4 bemutatója nem egy héttel elõbb van.

Nagy valószínûséggel 2d-s lesz, hála az égnek teszem hozzá, Nolan és csapata inkább a normál de most már a film teljes játékidején át tartó IMAX 2d-s változatát preferálja.