Szekeres Viktor

A film, amelynek rendezője nem engedte a 3D-konverziót

Majdnem 3D-s lett a Rémálom az Elm utcában feldolgozása is, azonban a film rendezője nemet mondott a stúdió felkérésére. Hogy jól döntött-e, az majd kiderül a bevételek láttán.

Miközben a legtöbb hollywoodi stúdió ezen percekben is azt keresi-kutatja, hogy melyik hagyományos filmjét konvertálhatná át 3D-be, addig akadnak filmkészítők, akik ellenállnak az idők hívó szavának. Míg a Titánok harca vagy az Alice Csodaországban megkapta a neki járó 3D-s konverziót, addig a Rémálom az Elm utcában megmaradt 2D-snek.


Samuel Bayer, a feldolgozás rendezője nemet mondott a New Line felkérésére, s nem járult hozzá filmjének utólagos konverziójához, ami többek között azért sem csoda, mert a tavalyi év két 3D-horrorja, a Véres Valentin és a Végső állomás eleve 3D-ben forgott. "A filmet 2D-ben forgattuk és 2D-ben terveztük bemutatni. Úgy is fogjuk." Bayer azt is elmondta, hogy nem rajongója az ötletnek, miszerint Hollywood legnevesebb filmjei is 3D-s konverziót kapnának.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sylar06 #9
    Szerintem jó lesz ez 2D-ben is. A Titánok harcán se sokat nem segített az utólagos 3D-s konverzió. Szerintem ennek a filmnek nagyobb esélye van, hogy moziba kerüljön mint a legutóbbi Jason feldolgozás-nak, mivel Freddyt többen ismerik. Bár minden a forgalmazótól függ. :) Elvileg a film június 3-án kerül a hazai mozikba. Amennyiben ez igaz, és lesz premier előtti vetítes is, akkor nem lenne rosz ha méghívnák mondjuk Katie Cassidy-t. Az új Rémálom feldolgozásban ő játsza Chris-t (Tina karaktere az eredeti Rémálom film-ből). Egyébként ő volt Ruby az Odaát 3-ik évad-ból vagy Trish a Harper sziget-ből. Ha jól tudom július-ig Pesten forgatja legújabb film-jét, a Monte Carlo-t.
  • winnie #8
    pedig az animációk mellett a horror műfajánál működik igazán a dolog.

    viszont ebben most sok a pénz, így logikus, hogy ki akarják aknázni. az pedig, hogy mivel csalogatják az embert, az az embertől függ. csalogatnák őket kidolgozott sztorikkal, de az elmúlt 80 filmes évre nem az volt a jellemző, hogy az embert a sztorik érdekelnék. az embert a technikai fejlődés érdekli a filmekben, a szpesöl effektek (minden idők 100 legsikeresebb filmje közül hány nem effektes?) és most a 3d, viszik is a jegyeket, mint a cukrot.
  • mayerpeti #7
    Nem vagyok ellene a technika fejlődésének, de ezt a 3D dolgot nem kéne ,mindenre erőltetni. Természetesen egy fasza animácós filmnél vagy amelyik filmnek a látványvilága adja magát, hogy 3D-s legyen, azt csinálják meg úgy (gondolok itt pl. az Alice-re vagy Avatar-ra), de egy horrorfilmnél szerintem nem az a legfontosabb, hogy úgy tűnjön felém repül egy balta. Valahol olvastam, hogy a Robotzsaru remake is azért lett törölve, mert Aronofsky nem akarta 3D-ben forgatni. Ne a 3D-vel csalogassák az embereket a moziba, hanem jól kidolgozott sztorikkal. Sajnos úgy érzem nemsokára olyan dömping lesz, hogy egy rakás szar film lesz béna történettel, amit csak a 3D fog eladni. Annak szarjak be, hogy a vásznon olyan mintha tényleg előttem lenne mondjuk egy doboz cola? Hát pont itt van az asztalomon egy dobozzal teljes mértékben 3D-ben.
    Mint mondtam nem vagyok ellene a technika fejlődésének, sőt az Alice-t simán nem is néztem volna meg, de nem kell mindenféle filmre ráerőltetni.
  • Danecay #6
    Nem is csodálkozom azok után, hogy Michael Bay a Transformers 3-t is 2D-ben csinálja meg úgy néz ki, a 3D kamerák nehézkes kezelhetősége miatt állítólag. A 3D-s konverziónak pedig nem híve a jelek szerint.
  • Hornymut #5
    Pontosan
  • unisol1 #4
    Bár tény, hogy ha Jason se került itt moziba, talán Freddy se fog, 3D-ben pedig tutira eljönne! (így csak álmaidban, ha-ha-ha)
  • unisol1 #3
    Jaja, nem kérünk utólagos 3D baromkodást, oké, eredetileg 3D-s Freddy érdekesen hangzik, de jó lesz ez így (is)! Jöhet!
  • stargatelost #2
    helyesen döntött, fuck 3D
  • Paddy #1
    Pedig megnéztem volna 3d-ben. Mindenesetre nagyon várom, hogy a mozikba jöjjön!