SG.hu·

Sikeres volt a hazai Lost-kiállítás

Majdnem kétezren tekintették meg a Lost - Eltűntek című scifisorozatból származó relikviákat a hétvégén. Talán az AXN rendezvényének köszönhetően kialakul egyféle hagyomány és más sorozatok tárgyait is láthatja itthon a nagyérdemű.

Három nap alatt majdnem kétezer ember (rajongók, kísérők, egyéb) tekintette meg a VAM Design Centerben az AXN által szervezett ingyenes kiállítást, melynek keretében a Lost - Eltűntek című tévésorozat forgatásán használt eredeti kellékeket lehetett megtekinteni. A tárgyak között ott volt például Sawyer szemüvege, Kate repülőmodellje vagy Hurley CD lejátszója. A tárlaton látott tárgyakat és a többi, a sorozatban használt relikviát a Lost fináléját követően egy online, mindenki számára elérhető aukció keretében árverezik el, így magyar fanatikusok is szert tehetne Dharma-egyenruhákra vagy egyéb relikviákra.


A kiállítást három nap alatt közel kétezren tekintették meg és a média részéről is nagy érdeklődés kísérte, amit jól mutat, hogy több mint 40 internetes- és nyomtatott lap (most már 41), valamint 2 rádióadó is foglalkozott az eseménnyel. A sorozat hatodik szezonja jelenleg is tart Amerikában, s itthon egyelőre csak az AXN-en látható a széria, de nemsokára az RTL Klubon is fel fog bukkanni a záróévad.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© MolniGee2010. 05. 01.. 13:23||#4
Lostos pólók és bögrék kaphatók már a www.polo16.hu webshopjában!
A kiállíásról meg olvashattok még a lost.hu-n is, jártunk a megnyitón!
© Danecay2010. 04. 28.. 11:00||#3
Namaste!
© dartois832010. 04. 28.. 10:59||#2
Mivel én is nagyon kedvelem a sorozatot, hát fogtam magam és elbattyogtam megnézni, pláne, hogy ingyen volt. Ugyan sikerült pár képet csinálni a plakát elõtt, meg a Dharma saját márkás termékeit is megörökíteni, de azért annyira nem volt nagy szám. Gondolom ezek is csak ugyan olyan kellékek, mint amibõl van egy tucat tartalékba a raktárban. Nem mellesleg nekem az tûnt fel, hogy Sawyer szemüveg-kerete nem is ugyanaz volt, mint az illusztráción kirakott képen. A mp-3 lejátszót meg akár a Verseny utcai piacon is szerezhették volna....no de nem vérbeli rajongó az, aki kihagyja ezt a parasztvakítást, és azért örültem, hogy sétáltam egy jót a Király utcában. :)
© immovable2010. 04. 28.. 10:33||#1
omg