SG.hu·

Szellemlovas 2 Nicolas Cage nélkül?

A Sony szorult helyzetben van, hiszen, ha még akarnak pénzt látni a Szellemlovas-sorozatból, akkor november közepéig el kell kezdeniük a forgatást. Nic Cage azonban akkor nem ér rá.

A Sony szeretné elkészíteni a Szellemlovas (Ghost Rider) folytatását, ráadásul minél gyorsabban, hiszen a Marveles képregénykarakter jogai csak akkor maradnak a stúdiónál, ha hasznosításra kerülnek. Ez, a Vulture értesülései szerint, azt jelenti, hogy ha november 14-ig nem kezdődik el a Szellemlovas 2 forgatása, akkor jövőre a jogok visszaszállnak a Marvelre és a Disney-re. Márpedig bármilyen gyenge is volt az első, 110 millió dollárba kerülő Szellemlovas, mégiscsak 228 millió dollárt termelt a világon 2007-ben.

A gondot persze az jelenti, hogy Nicolas Cage szerepeltetése jelenti, hiszen a színész meglehetősen elfoglalt, ráadásul éppen a Disney-nek kellene forgatnia ősszel - a Nemzet aranya 3. részét. Azonban Cage nélkül a Szellemlovas karaktere valószínűleg eltűnt volna a süllyesztőben, hiszen a mozis közönség előtt ismeretlen, másodvonalba való képregény figurának számított.

Egy új színésszel és a rettenetes első részes kritikákkal, valamint a nem jobb nézői reakciókkal a folytatás meglehetősen kockázatos vállalkozásnak tűnik, ezért a Sony lehet, hogy megpróbálkozik a szerződés határidejének kitolásával. Főleg, hogy Scott Gimple és Seth Hoffman forgatókönyve sincs még kész, a draftot nemrég adták be a Sony-nak.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© bippo2010. 04. 30.. 16:51||#10
Nem ripacs, csak szarul vállal szerepeket.
Las Vegas, végállomás. Ezt nézd meg tõle.
© Athor2010. 04. 29.. 13:46||#9
Ez a mondatrész ütött:
"A gondot persze az jelenti, hogy Nicolas Cage szerepeltetése jelenti,"...

Korrektúra? Lektorálás? Vagy legalább egy figyelmes újraolvasás??

A támához: NC nélkül a GR2-nek sem mi esélye. Szerintem.
© Loverman2010. 04. 28.. 22:33||#8
szerintem nem vagy tisztában a szó jelentésével
© csuszi2010. 04. 28.. 17:32||#7
oscar díjas az a ripacs...
© JASON132010. 04. 28.. 12:05||#6
Nicholas C. egy ripacs...
© csuszi2010. 04. 28.. 09:16||#5
ál/árc, fegyencjárat igaz, de a szikla nem, az hiába akciófilm, õ egy átlag geek-et játszott benne😊
© Rolee832010. 04. 28.. 06:46||#4
Szerintem meg nem, mert pl az Ál/arc a Szikla vagy a Fegyencjárat is kurva jó filmek! A Szellemlovas nem sikerült túl jól, de nem rajta múlott!
© Kerub2010. 04. 27.. 16:19||#3
Teljesen egyet értek. Én is az olyan filmeket szeretem tõle amikor ugymond átlagembert alakít <#eljen>
Amikor keménykedni próbál, többnyire rosszul sûl el <#levele>
© nessboth2010. 04. 27.. 13:12||#2
Nic Cage szerintem a leghiteltelenebb akcióhõs, neki a szerencsétlen vígjátékfigurák, kedves családapák, egyszerû emberek karakterei állnak jól.
Akcióhõsként, meg szuperhõsként nevetséges, a hajbeültetésével együtt...
© Etinger2010. 04. 27.. 10:51||#1
Egy igazi vagány képregényhõs... lehetne valami fasza kis filmet csinálni végre belõle 😊