Szekeres Viktor

Mégsincs meg a negyedik X-Men film rendezője

Nem Bryan Singer foja készíteni az új X-Men filmet, ugyanis a Deadline információi szerint a Fox már nyáron forgatná a produkciót, csakhogy az első két X-filmet is készítő Singer akkor másik stúdió másik projektjét fogja készíteni.

Úgy tűnik, hogy mégsem Bryan Singer, az első két X-Men-film rendezője fogja készíteni az új X-Men sorozat első részét. Az X-Men: First Class-ban a hírek szerint Singer csak a produceri teendőket fogja elvállalni. Távozásának oka viszont jó hír is lehet, hiszen Singer ötletéből James Moss elkészült a forgatókönyvvel, melyet annyira megtetszett a Foxnak, hogy mihamarabb le akarják forgatni, sőt, egy új trilógia első részét látják benne.

Singer azért nem tudja egyébként vállalni a 2011-es premierre tervezett filmet, mert már aláírt a Warnerhez a Jack The Giant Killer nyári megrendezésére. A nagyszabású animációs projekt, bár még nem jelentették be, de szinte biztos, hogy 3D-ben kerül bemutatásra.

Miközben az egyéni spinoffok sora a Wolverine-film után egy időre megáll, az X-Men: First Class ismét több mutánsról fog szólni, elsősorban Xavier és Magneto eredetét ismerhetjük meg benne, az új Star Trek-film szellemében. A következő Wolverine-film, miután egy erős forgatókönyv-vázlat született Chistopher McQuarrie tollából, leghamarabb ősszel kerülhet forgatásra, amikor is Hugh Jackman befejezi új filmjét, a Real Steelt. A tervezett Magneto-film terve továbbra is parkolópályán van.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • WilliamMcKinley #1
    Patrick Stewart-hoz és Ian McKellen-hez feltétlen ragaszkodom! Remélem valahogy megtartják őket.