Szekeres Viktor

Újabb infók a Karantén 2-ről

A Szellemhajó írója készítheti el a Karantén 2. részét, mely az első film viszonylagos sikere után valószínűleg csak DVD-n jelenik meg. De legalább nem feldolgozása lesz a [rec] második részének.

Végre fellélegezhet az a horrorrajongó is, aki a spanyol [rec] feldolgozását, a Karantént (Quarantine) azért nem nézte meg, mert nincs oda a remake-ekért, hiszen készül az amerikai verzió második része, mely az elsővel ellentétben valóban eredeti történetre fog épülni. Pikantéria az üggyel kapcsolatban az is, hogy időközben bemutatásra került a [rec] 2 is, de természetesen nem annak történetét használják fel az új Karanténban.


Az első rész befejezése természetesen nyitva hagyta az ajtót a folytatás előtt és úgy tűnik, hogy a készítők elégedettek voltak a 31 milliós amerikai bevétellel, hiszen a Screen Gems stúdió már fel is fogadta John Pogue-ot, hogy írja meg és rendezze a második részt. Az író eddigi munkássága a Szökevény 2. részének, az Életre-halálra című akciófilmnek, a Koponyáknak, a Rollerball - Könyörtelen játéknak és a Szellemhajónak megírásában merült ki. A tervek szerint a Karantén 2 egy repülőtéren játszódna és csak DVD-n jelenne meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Silenzio #2
    A Rec valóban kiváló. Bár a Quarantine hangulatra gyengébb, 1-2 dologban következetesebb és ötletgazdagabb. Több az akció, jobb a felvezetés, elevenebbek a karakterek. A Rec 2 egyáltalán nem rossz, bár én ezt az irányt kevésbé kedveltem és az alkotók helyében nem erőltettem volna. Gondolok itt az okkultizmusra. Mindezek mellett dramaturgiailag, filmnyelvileg logikus és vállalható folytatása az elsőnek. Nem tudom, miért fikázod. A véleményedre szerintem nincs olyan ember, aki kiváncsi, ha nem indoklod meg.
  • nessboth #1
    Rec = Epikus
    Quarantine = hulladék
    Rec 2 = hulladék
    Quarantine 2 = szánalom (előre lehet tudni!)